Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében

azalatt Erdélyre máris rázudult a török támadás, hatalmas rablások, pusztitások, rabszolgaszedések következtek be, s az erdélyi országgyűlés török parancsra 1658. október 11-én Rákóczi helyet fejedelemmé választotta Barcsay Ákost. Bethlen Farkas az erdélyi németbarát politika e súlyos kudarca miatt Bécsből hazajövet nem tért vissza Erdélybe, hanem egy ideig Nagyváradon maradt, s mikor anyagi és személyi érdekei biztosítására mégis vissza kellett mennei hazájába, akkor ott mint a németbarát Rákóczi párt hive igen kedvezőtlen fogadtatásban részesült. Még személyes szabadsága is veszélyben forgott, és csak nagynehezen sikerült. 1658. májusában kijutnia Erdélyből. Mikor aztán 1659-ben Rákóczi újból bevonult Erdélybe, kíséretében voltak Bethlen Farkas és öccse Gergely is. Az 1660. év első felét Farkas Keresden töltötte, hogy részt vett volna Rákóczi kormányzásában és hadi akcióiban, nem tudni. Ugy látszik Rákóczi szászfenesi veresége (1660. julius 22. ) után neki is menekülnie kellett, 1660. szeptember 13-án legalábbis már Tokajon tárgyalt Wesselényi Ferenc nádorral, majd csatlakozott Kemény Jánoshoz, ki felemelte a németbarát politika zászlaját és az udvar fegyveres segítségében bizva, hadaival behatolt Erdélybe, s azt könnyűszerrel foglalta. A népszerűtlen Barcsay lemondott, s az erdélyi országgyűlés, mint minden erőszakkal fellépő praetendenst, 1661. január elsején Kemény Jánost is megválasztotta fejedelemmé. Bethlen Farkas természetesen előkelő helyet kapott bátyja udvarában, hiszen éppen ő volt az, ki azt a fejedelemség megszerzésére felbiztatta, s már 1661. márciusában megkapta a fejérmegyei főispánságot. Azonban Kemény fejedelemsége sem tartott sokáig: a török nem tűrhette a németbarát párt uralomrajutását, megint megrohanta Erdélyt, azt megint $zörnyüségesen végigpusztította, mig Kemény visszahúzódott a Felső-Tisza mellé, hogy ott Montecuccoli seregével egyesüljön. Montecuccoli azonban megelégedett néhány fontos határvár (Kolozsvár, Bethlen vára, Kővár és Szamosujvár) elfoglalásával, s e sikerek után ismét kivonta seregét Erdélyből. A magára hagyott Kemény János 1662. január 22-én Nagyszőllős mellett megütközött a török párt által, török parancsra 1661. szept. 14-én fejedelemmé választott Apaffy Mihállyal, de itt ugy a csatát, mint életét elvesztette. Ezzel Erdélyben megint uralomra jutott a török párt. Bethlen Farkas, a német orientáció hive, mindvégig kitartott a nyugati elgondolás mellett, ami fontos történetírói felfogása szempontjából is: Históriája előszavában is a Nyugat hívének, a félhold ellenségének vallja magát, s kéri a Nyugat támogatását Erdély és Morvaország számára, a török kiveréséhez. Bethlen Farkas résztvett a nagyszőllősi csatában, de abból szerencsésen megmenekült, s egy ideig Bethlenben, családi várában húzta meg magát. Pártja most Kemény János fia, Simon köré csoportosult és Aranyosmeggyesen (Szatmár megyében) gyülekezve, mindenekelőtt az udvar segítségét igyekezett megszerezni. Evégre megint Bethlen Farkast küldték ki Bécsbe, az udvarhoz, és Wesselényi nádorhoz. Bethlen és követtársai - mert nem ment egyedül - Bécsben csak ígéreteket kaptak, I. Lipót és udvara ekkor még nem óhajtotta a háborút a török ellen. Hasonlóan eredménytelen maradt még két későbbi bécsi segítségkérés, s ezért Bethlen Farkas is, aki ekkortájt többnyire Aranyos-Meggyesen, a Kemény párt központjában és Szatmáron tartózkodott, és sokat betegeskedett, más németbarát Kemény pártiak is közeledni kezdtek Apaffyhoz, kivel Bethlen különben is rokonságban állott. Az 1663. évi szászkézdi országgyűlés amnesztiát adott Kemény Simon valamennyi párthivének, csak Keményt zárva ki abból, ugy, hogy Bethlen Farkas és fivérei 1663. nyarán vissza is tértek Erdélybe, csatlakozva a párthoz, melyre az óvatosabb, hajlékonyabb Bethlen János már régebben áttért. Apaffy szívesen fogadta őket, és Bethlen Farkas már 1664-ben, a nagysinki országgyűlés megbízásából, közfunkciókat végzett, 1667-ben pedig fejedelmi tanácsossá is lett. Ugyanez évben nőül vette Ostrosich Mihály koronaőrnek - igen jellemzően egy magyarországi főúrnak - leányát, Borbálát, 481