Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Gróf Kéry János
meg, amit másoktól hallott, vagy Írásokban olvasott. De mindig a leghitelesebb előadásokat követte. Kéry tehát helyes forrásérzékét árulja el és igyekezetét is, hogy az igazat irja, ami általában véve sikerült is neki: a modern történetkutatás müvét hitelesnek ismeri el. De, folytatja előszavát az olvasóhoz, nem irja ki mindig az események szereplőinek nevét, t. i. akkor, ha szerencsétlen fejlemények okozóiról van szó - noha a közönség éppen ezt szeretné tudni -, mert ez veszedelmekkel jár, S különben sem szereti senki vállalni a rossz szerzőségét. Előadásában ls többször emliti Kéry, hogy nem nevezi meg a felelősöket", igy a párkányi katasztrófa okozóját sem, s cs ak annyit mond, hogy az ne m Forgách Ádám volt, Mélyebben nem hatolt be Kéry módszertani kérdésekbe. Müve első lapjain aztán a magyar történetre vet rövid visszapillantást. Nem részletezem e szűkszavú történeti vázlatot, melyben Kéry arra mutat rá, hogy a magyar valaha nagy és hatalmas volt, és ma is vannak nagy férfiaink, mégis szörnyű állapotban vagyunk, országunkkal együtt, Hasznos és tanulságos fürkészni, hogyan jutottunk ide. Azonban ő nem akarja Magyarországi régi sebeit (vetusta vulnera, kész szállóige a Ráday-féle kiáltvány előtt is) és azok okozóit feltárni, megtették ezt helyette mások. O csak azt a betegséget, s annak gyökereit fogja megvilágitani, melyben most, mintegy kilenc év óta sínylődik az ország. A betegség pedig az 1663-64. évi török háború és a nyomában kelt belső zavarok: a Wesselényi összeesküvés és következményei. Kéry tehát kortörténetet ir, s ezért forrásai - mint maga mondja, s mint már láttuk - általában kortársai elbeszélései és Írásai. Azonban Kéry magas társadalmi állásában, családjában és társaságban állandóan olyan férfiakkal érintkezett, kik főszerepet játszottak a hadi és politikai események irányításában, kiktől tehát mindenről helyesen informálódhatott, köztük saját testvérbátyjától, gróf Kéry Ferenctől, ki részt vett az 1664. évi hadjáratban, hol Esterházy Pállal s egy kísérőjükkel együtt végrehajtott bátor akciója késztette Babocsát kapitulációra, (Bubics, Esterházy Mars Hung, -a, p. 42), vagy nagy pártfogójától, Szelepchényi prímástól, vagy Esterházy Páltól, ki már ekkor is a legfontosabb emberek egyike I. Lipót magyar tanácsosai között, s kivel Kéry Ferenc többszöri komaságban állott. 5 1 Informátorait azonban sohasem nevezi meg, és irott forrásokat sem idéz azonkívül, hogy e két forrás-műfaját az olvasóhoz intézett előszavában megnevezte. Beszámol azonban olykor, ritkán olyasmiről is, amit maga látott-hallott, s ezt az ő tautológiájával meg is mondja. 6) Már emlitettük, hogy igazságszerető valóságérzékről tanúskodik egész müve, ha kifejezett kritikát nem is gyakorol forrásain. Történetszemlélete tiszta realisztikus, s abban a korán egyébként uralkodó theológiai történetszemlélet alig érvényesül. Meglepő egy pálos szerzetes történetírásában. Kivétel nála az olyan kitétel, hogy egyesek rémhíreket terjesztettek, hogy az ország hajója - et si Diis placetl - a birodalomé is, a szikláknak vetődjék, 7) s hogy müve egy helyén meghirdeti, hogy Magyarország eddig virágzott, mig a magyar nép tisztelte Szűz Máriát, s azóta hanyatlott le, amióta nem tiszteli. ®) Csodákat elbeszél ugyan, de olyanokat, melyek a leirta eseményekbe nem folytak be. Mert a történet neki emberek cselekedetei, a történet főfaktora nála az ember. Kéry nem mélyed ugyan be egyes szereplői motívumainak, tettei mozgatóokainak kifürkészésébe, de egyszer mégis megjegyzi, hogy szeretné ismerni Zrínyi Miklós legtitkosabb gondolatait. Bár igen tisztelte munkájában is, és igen dicsőitette Zrinyit, mégis felveti a kérdést, vajon nem ennek 1664. évi, egyébként dicsőséges téli hadjárata okozta-e a háború újbóli fellángolását? De kitér a döntés elől: gordiusi csomó ez. Nagy figyelmet szentel Kéry a közvéleménynek, helyesebben közhangulatnak, noha történetformáló erőt alig lát bennük, s nála minden a legfelül állók: császár és miniszterei, tábornokai, a magyar főméltóságok (a szultán, nagyvezér stb. ) akaratából történik. 433
