Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt

Társadalmi kérdések, törekvések, feszültségek Verancsicsnál nem szerepelnek a történetirás tárgyai között, mint ahogy szerepeltek a középkori gesták- és krónikákban végig fel Thuróczyig, bár az erdélyi, moldvai és havasalföldi népek társadalmi szerkezetét behatóan jellemzi. És Verancsicsot a magát vezető szerepre felkllzdött paraszti származású Atinai Deák Simonnak csak egyéni sor3a érdekli, nem a paraszti rend felfelé törekvései, A magyar nemzet akkori társadalmi rétegződését Verancsics valami megingathatatlan adottságnak, helyes és egyedül lehetséges berendezésnek látja, Ő felemelkedett a magyar társadalom legmagasabb rétegébe, s minden tisztelete és rokonszenve a főrendüeké, egyházlaké és világiaké egyaránt. Mint történetíró is ezekkel foglalkozik a legtöbbet, mint az állami és politikai élet meg a hadi akciók hordozóival. Hogy főurakon olykor erős kritikát is gyakorol (az Inclinatioban) azzal csak egyes főrendü személyekkel való elégedetlenségét nyilvánítja, s nem a rendet magát mint társadalmi berendezkedést bírálja. A középnemesség jelentősége nála lényegesen kisebb, bár ezt még katonáskodó és a politikában: országgyűlésen, megyegyűlésen, megyei és kisebb udvari hivatalokban is részt vevő rétegként szintén becsüli, súlyt helyez véleményére, ha nem is foglalkozik vele valami sokat. 29) Az iparos-kereskedő városi lakosságot, polgárságot egy rétegnek veszi a falunépével, a jobbágysággal, zsellérséggel. Ezekről ritkán, és egészen röviden, de szeretettel szól, velük mint a politikai életben egyáltalán nem, katonákként is alig szereplő elemmel nem igen foglalkozik. A paraszti munkát és életformát azonban: a "sordes agreste3"-t megveti. 30) A paraszti sor egyetlen vigasza - mondja -, hogy a kiválóbbja kiemelkedhetik belőle, nemességet nyerhet, nem is olyan nehezen és nem is olyan ritkán. ) A jobbágy tehát egyénenként javithat sorsán, de rendként nem. Ezt Verancsics nem is akarta. 32) Hogy gazdasági kérdésekkel Verancsics mily élénken foglalkozik, azt már emiitettem. Meglepő technikai alkotások iránti érdeklődése is: konstantinápolyi utján feltűnik neki a Strumán vezető Musztafa-hid szerkezete. 33) Hatalmas érzékét a néprajz iránt népeket - elsősorban Erdély népeit - jellemezve árulja el, de balkáni utja leírásában is. Nem csoda ily sok földet és oly rendkívül változatos népeket, sőt fajokat látott embernél. Az egyes nemzetek iránt nem mutat különösebb elfogultságot, kivéve a románt, kit igen megvet, és a törököt, kitől igen fél és iszonyodik. A németeket, ha nem is szereti, de nem is gyűlöli. Magyarország különböző nemzetiségei közt ellentétet lát: pl. Kassa német polgárai gyűlölik a magyarokat és Zápolyait, 34) ellenben erősen látja közöttük a keresztény szolidaritás hatalmas összetartó kapcsát a török ellen. Verancsics magát származása szerint dalmatának vallja, kinek anyanyelve azonban nem az olasz, hanem az "illyr", s kiben izmos délszláv öntudat él, 35) mégis elismeri asszimilált magyar voltát, a magyar állam keretébe tartozónak érzi magát és a politikában teljesen a magyar és, ami ezzel egy, a keresztény-európai szempontokat követi. A magyar nemesi rendbe való felvételt tudja annak a tényezőnek, mely az idegen származású embert is beleolvasztja a magyarságba. (L. középkori történetíróink álláspontját az asszimiláció kérdésében. XIV. sz. krónika, cc. 35-37. és Kézai. ) Már idéztem nyilatkozatát: a nemesség ebben az országban könynyen megszerezhető, még a külföldiek számára is, ha valami tehetség van bennük, és ha magyarrá akarnak lenni: "in nomen gentis transire voluerint. "36) Nyelvtörténeti kérdések szintúgy foglalkoztatják Verancsicsot, mint klasszikus római feliratok gyűjtése, s a vidékeket, melyeket beutaz, ebből a két szempontból szemléli, de Verancsics fel is dolgozza tapasztalatait. Ami aztán az ókor és saját kora közt van, ami a görög-római idők elhanyatlása után egészen a XVI. sz. -ig történt, azzal Verancsics éppúgy nem törődik, mint Taurinus (Stieröchsel). 42