Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Istvánffy Miklós

Révay Péter Istvánffy a páduai egyetemet látogatta, Révay a protestáns német strassburgit. Istvánffy buzgó katholikus, Révay éppoly buzgó lutheránus. Istvánffy Erdélyben nyerte az első ösztönzést történetírásra, Révay sohasem is járt ottan. Mégis, ha műveltségük, vallásuk különböző is, származásuk, életkörülményeik, politikai pártállásuk egyezik: miként Istvánffy Révay is nyugatmagyarországi nagybirtokos, főúr, legmagasabb hivatalok viselője, királyhü, erősen törökellenes, nyugati (német) orientációjú. Erre vitte származása,'családja múltja is. Révay Péter Révay Mihály báró, főajtónáHónak és Bakich Annának (Bakich Péter lányának és Bakich Pál unokájának) fia, született 1568. február 2-án. Hazai iskoláztatás, valószinitleg házi tanulás után a strassburgi egyetemen fejezte be tanulmányait, hol főképp Melchior Junius vezetése alatt szónokká képeztette ki magát, s magister cimet nyert. Itt történt az is, hogy Ferenc Braunschweigi és lüneburgi herceg jelenlétében beszédet mondott "de parricidio" einten, mely egy másik beszédével együtt (ennek tárgya, hogy az ember szabad idejét vadászattal és madarászattal töltse el) Junius beszédei között nyomtatásban is megjelent, előbbi 1592-ben mint a XIV. számú szónoklat, a második az 1594. évi kiadásban mint 2. szám. Révay Péter hazatérve a közszolgálatba lépett, 1598-ban turőci főispán (ez a méltóság apáról fiúra szállt a családban), 1601-től kezdve több izben országos biztos, 1604-ben királyi tanácsos és biró a királyi táblán. II. Mátyás kedves embere lévén, ennek trónralépte őt is előtérbe hozta: 1608-ban Pálffy Istvánnal együtt megválasztották koronaőrnek, ami döntő esemény volt történetírói pályáján. 1610-ben emellett főudvarmester is, 1615-ben főajtónállómester, 1619-ben főasztalnok. Midőn Bethlen 1619-ben elfoglalja a pozsonyi várat, és magával viszi a szent koronát, Révay Péter követi a gondjaira bizott jelvényeket egészen Ecsedig. 1620-ban visszatérve, lemond koronaőri méltóságáról, de az ország visszatartja. Lehet, hogy 1619-ben Révayt, a királyhü koronaőrt - miként a nádort is - magával ragadta a Bethlen felkelésén kelt lelkesedés: Petthő Gergely legalábbis azt irja, hogy Révay ekkor nem engedte be a pozsonyi várba a császári katonaságot, ezért kellett 1620-ban lemondania. Bármint légyen is, Révay ezután is hü őre marad a szent koronának, mindhaláláig hiven követve azt, s mikor 1622-ben Trencsén várában halálát közeledni érezte, az akkor ott őrzött szent koronát rejtő kamra küszöbéhez vitette magát és ott halt meg, 1622. junius 4-én, még akkor is őrizve a rábizott jelvényeket. Révay Péter Bonfini óta az első magyar történetíró, aki valóra váltva egy Oláh Miklós, egy Verancsics Antal, vagy a későbbi Decsy és Szamosközy terveit, önálló szerkesztésben megirta az egész magyar történetet, a kezdetektől saját koráig. Heltai csak Bonfini Decasait ültette át magyar nyelvre, Bencédi Székely pedig ugyancsak Bonfiniből készített kivonatát illesztette be világkrónikájába. Ezeken kivül csak az úgynevezett rövid krónikák műfaja talált művelőkre, de e rövid krónikák nem történetírási céllal készültek, hanem a jogi élet mindennapi szükségletei kielégítésére. 389