Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

A magyar történetírás fellendülése a XVI. -XVII. század fordulóján

Zsigmond kegyeit kereste, több főhivatalnokának támogatását is élvezte, és Szamosközy, Bocskay majdani udvari historigráfusa. De, elég különös, itt lesz történetíróvá maga Istvánffy Miklós is, a nyugati magyar, a Habsburg királyok főhivatalnoka. Miként Thuróczy János, Hássághy István és humanista társaik Mátyás budai udvarában, kancelláriájában tudós beszélgetések között vetik fel és érlelik tetté Thuróczy müvében egy magyar krónikának eszméjét, ugy a Rudolf császár-király megbízásából Erdélyt kormányzó Szuhay a gyulafejérvári vezető férfiak műveltjeivel, és kormányzó társával, Istvánffy Miklóssal végig tárgyalva a korukbeli magyar történetírás problémáit, adja az első ösztönzést Istvánffynak Históriája megírásához. A történet iránt érdeklődő erdélyi müveitek, még török foglyaikkal is beszélgettek a török, perzsa stb. események felől. Ujabb momentum a XVI. század második felének historiográfiájában: most magyarok veszik kezükbe a történetírói tollat, mig a század elején feltűnően sok a magyar események megirói közt a délszláv. Brodarics, Verancsics, Zermegh, Gregoriancz, a pálos és minorita rendek történetírói, mind délszláv eredetűek, hogy Szerémit ne is említsem, kit szintén rácnak tartok. Hiszen ismeretes általában a magyarországi humanizmusban délszlávok nagy szerepe, már a XV. század vége óta, ami kétségtelenül Itália, főképp Velence közelségének kisugárzása. De: ismeretes dalmát művészek jelentős szerepe az itáliai (római) renaissance stilusu megindításában. Továbbá: betör 1600 után a magyar történetírásba a felekezeti szempont, a vallási türelmetlenség, melyet még nemcsak Forgách Ferencnél, Decsynél, hanem Szamosközynél, Bocskay udvari történetírójánál is hiába keresünk. Istvánffy Miklós aztán szakit a humanista hagyománnyal, kerülni igyekszik a vallási kérdéseket a történetírásban, s nagy magyar históriáját már a katholikus restauráció szellemében irja meg. Kialakul, mint egyszer már emiitettem, az erdélyi történetírás is, nemcsak erdélyi emberek által müveit, hanem tiszta erdélyi szempontból, általános magyar szempontokat mellőző historiográfia. S ahogy ennek szemköre nyugat felé megszűkül, ugy kitágul kelec felé: Havasalföld meg Moldva mind többet szerepjelnek erdélyi Íróink müveiben. Decsy ki is mondta, hogy e három tartomány, Erdély, Havasalföld és Moldva egy egység, melyet ő az antik Dácia nevével foglalt össze. Következése ez a tényleges helyzetnek, mikor is erdélyi fejedelmek magukat a két tartomány hűbérurának tekintik, 1600 körül pedig Mihály vajda uralkodik, ha rövid időre is, Gyulafejérvárott. Uj erdélyi hangok hallatszanak a török kérdésben is. Ha Forgách Ferenc hódol is Szulejmán zsenijének, ha Szamosközy a török szövetséget helyesli, a némettel valót pedig kárhoztatja is, azért mindketten gyűlölik a törököt, s világosan látják benne a magyar állam, és méginkább a magyar nép tönkretevőjét. De már Hídvégi Mikó Ferenc - Bethlen Gábor belső embere - szeretettel ir a törökről, emberségesnek, "jónak" nevezi, humánusabbnak, jobbnak a kereszténynél, s nem csupán politikai szövetségest keres benne. Es uj momentum az erdélyi történetírásban a hivatalos propagandisztikus célzat, s az egyenest fejedelmi megbizásra, a fejedelmet védő kortörténeti iratok műfaja. Brutus ugyan nem készítette el. Zápolyai János védelmét, de Báthory István megbízta vele, Decsy pedig már Báthory Zsigmond, Hidvégi Mikó Bethlen Gábor apológiáját irta meg, Böjti Veres is Bethlen érdekében dolgozott, és még az annyira nagyértékü Szamosközy is elhallgat egyet-mást fejedelme, Bocskay érdekében. Ez 1594 óta meginduló uj történetírási iránynak első művelője Baranyai Decsy János, s a nála alig pár évvel később történetírói tollat fogott Istvánffy Miklós. 258