Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás fellendülése a XVI. -XVII. század fordulóján
A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS FELLENDÜLÉSE A XVI.-XVII. SZÁZADFORDULÓJÁN Forgách, hozzátehetjük: Brutus is, mondhatni különálló helyet foglalnak el a magyar historiographiában: munkásságuk szakítást jelent a XVI. század első felének adatgyűjtésben elakadó munkásságával, de még nem kapcsolható be a századforduló erősen fellendülő uj magyar történetírási irányába sem. Forgách a drinápolyi békekötéssel beköszöntött /magyar-török/ fegyvernyugvás első tizedében irt, és Brutus sem érte meg a /török/ háború ujabb kitörését 1593-ban. Bizonyára a harctereknek ez a viszonylagos eseménytelensége, mely 1568-tól 1593-ig tartott, hozta magával, hogy Forgách és Brutus kortörténetirása egyelőre nem talált követőre, müveik folytatókra, abban a korban, mikor a történetírás kortörténetirásban merült ki, és tárgyát mondhatni kizárólagosan a fő hadiesemények képezték nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Azok a kisebb-nagyobb összecsapások, melyek a jog szerinti békeállapot ellenére a végeken minduntalan fellobbantak, csak a népi történetírást foglalkoztatták: a ' magyar szellemi élet megelégedett e csatározásokról készült históriás énekekkel s külföldi Íróktól származó leírásokkal, melyekre egyelőre nem reagált saját munkákkal. Kivéve talán az egy Forgách Imre Narratioját, melyet azonban csak töredékben ismerünk. A századfordulón azonban, mintegy 1594 óta, hatalmas tudományos történetírási tevékenység indul meg Magyarországon: nagyjelentőségű tudományos kortörténeti müvek Íródnak, mig laikusok emlékiratszerü, vagy életrajz jellegű, élményeiket referáló feljegyzéseket, kortörténeti monográfiákat készítenek, egyesek egyenest mások tudományos történetírásának előmozdítására. (Gyulaffy Lestár. ) Ezt az újjáéledő történeti irodalmat az 1592-3-ban újból kitört, s vagy 15 évig dult, pusztitott török háború váltotta ki, nemkülönben e háború Erdélyből kiinduló mellékhajtása, a Báthory Zsigmond szeszélyes ide-odahajlásai kapcsán különösen 1599 óta Erdélyt is katasztrofálisan végigsöprő hadi és politikai sorsfordulat, majd Bocskay felkelése. Ezek voltak tárgyai is. E hadi és politikai események: önként kínálkozó történetírási témák feltorlódása mellett tudományos-kulturális ösztönzői is, a magyar tudományosság alakulásában, szükségleteiben rejlő indítékai is voltak az újjáéledő, vagy mint 1600 körül élt történetíróink vélték, akkor megállapított magyar történetírásnak; Baranyai Decsy János, Istvánffy Miklós, Szamosközy, sőt a histőriairáson kivül álló Pázmány Péter és Szuhay is - Decsy és Szamosközy inkább tudományos-kulturális, a két utóbbi inkább politikai okokból, Istvánffy mindkettőből -élénken fájlalják a magyar kor- és általános történeti müvek teljes hiányát. Másfelől: az a müveit humanista szellemiség, mely a XVI. század második felében az állandóbb békét élvező Erdély fejedelmei, a Báthoryak udvarában és akörül kialakult, s azon nagyműveltségű és előkelő, Páduában iskolázott férfiak, kik Báthory István óta az erdélyi állami és politikai életet vezették, szintén erős ösztönzést adtak a századforduló magyar történetíróinak. Gyulafejérvárról indult ki - láttuk már - Forgách Ferenc történetírói pályája Báthory István személyes buzdítására; itt kezdte kidolgozni magyar kortörténetét - ezt is tudjuk már - az olasz Brutus, szintén a fejedelem egyenes megbízásából, innen nyer ösztönzést Decsy, ki Báthory 257
