Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt

nobiles, neque rusticus, omnes eodem jure censentur Heluetiorum instar ... et in hunc modum se habet Hungaria", s a harctér, hol oly súlyos vereséget szenvedtünk, így fejezi be Brodarics mllve eme második bevezető fejezetét. Most már áttér a rohamosan fejlődő hadiesemények előadására, melyeket egyhuzamban ir meg. A Szávavonal után elesik a Dráva vonala is, mert az odarendelt magyar katonaság nem hajlandó Báthory nádor alatt harcolni, hanem csak a király személyes vezérlete alatt. A királyi udvarban egyik terv a másik után merül fel, s az ellentétes elgondolások, ötletek végrehajtására adott ellentétes parancsok okozzák - Brodarics szerint - Zápolyai elmaradását a csatából. (A modern magyar történetkutatás és irás Gyalokay Jenő eredményei alapján ezt az álláspontot fogadja el Zápolyai, szerepéről. (Szekfü, III. 213.) A török már Péterváradot ostromolja, mikor a király julius 24-én elindul Budáról, mert julius 2-ra senki sem jött el Tolnára. Közben egyik követet a másik után küldik a császárhoz, Ferdinánd főherceghez, a többi német fejedelemhez, a speyeri birodalmi gyűléshez, I. Ferenc francia királyhoz, hogy segítsenek, a pápához, hogy pénzt küldjön, a magyar bárókhoz, hogy jöjjenek csapataikkal. De a magyarok Igen gyéren, igen lassan gyülekeznek, s csak mire a király és kísérete Mohácshoz ért, nőtt fel a sereg mintegy 20 000 főre. A király tragikus utazását leirva, nem mulasztja el Brodarics a dunapentelei római emlékeket megemlíteni. - Tábort ütnek, s a hadvezéreket is sikerült nagy viták után Tomori Pál és Zápolyai György, János testvéröccse személyében megtalálni. Közben a tőrök közeledik. A magyar sereg két részre oszlott: a király csapataira, s a tőlük valamivel délebbre táborozó Tomori és Perényi-féle katonaságra, a Délvidékeken állandóan táborozó csapatokra. Ez utóbbi erőszakos fellépése és "végzetes harcikedve" aztán augusztus 29. délután kierőszakolja a támadást. Brodarics részletesen leirja a magyar sereg harci rendjét, magát a csatát, már amennyit abból maga látott. Végül: másfélórai küzdelem után a magyar sereg teljes vereséget szenvedett, s csak töredékei tudtak gyors futással megmenekülni. Brodarics felsorolja a csata áldozatait, elesetteket és foglyokat, aztán a török további előnyomulását, pusztításait, rablásait, öldökléseit adja elő, s e sötét zárórésznek csak egy fénypontot tud adni: parasztok, szerzetesek megvédik Visegrádot, és egy "homo humillimae sortis", Nagy Máté, régebben az esztergomi gyalogosok kapitánya, kevés odamenekült emberével megvédi Esztergomot, minthogy ezt a fontos várat parancsnoka, Orbán András gyáván elhagyta, miután a Dunán Pozsony felé menekülő Mária királyné és a budai polgárok hajóit kirabolta. A török kitakarodásával fejezi be Brodarics a magyar történet legtragikusabb és következményeiben egyik legsorsdöntőbb katasztrófájának előadását. Ezzel az irattal felelt tehát Brodarics Cuspinianusnak, mondhatni az egész keresztény világ közvéleménye előtt. Nem polemizál ellenfelével, csak részletesen előadja azt, amit ő tudott a Cuspinianus-leirta eseményekről, ő is csak azt keresve, hogy hogyan is történt minden. Leszögezi, hogy igenis voltak a magyar kormányban, kik ellenezték Lajos személyes részvételét a csatában, s hogy mikor a nép terrorizmusára mégis igy döntöttek, a vezérek erős és megbízható testőrséget rendeltek a király mellé. Viszont azt el kell neki is ismernie, hogy mégiscsak voltak, kik fegyverrel fenyegették a királyt, ha elhalasztja a támadást, s hogy a tanácsosok a legellentétesebb tanácsokkal összezavarták Lajost. És regisztrálja Brodarics azt is, hogy Tomori a csata közben felderítésre küldte a király mellé rendelt három testőrt, kik egyike: Ráskay Gáspár - királyi kamarás, a "Vitéz Franciskó" majdani szerzője - hiába tiltakozott e parancs ellen. (Horváth, Megoszlás 259. és Horváth, Reformáció 229.) Egészen finoman reflektál Brodarics Cuspinianus azon állítására, hogy 16