Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.

Bevezető

A szabályalkotással kapcsolatban felmerül egy másik kórdós is, nevezetesen az, hogy a megyei szabályozás életbe léptetése előtt, a szőlőbirtokosok által jóváhagyásra benyúj­tott artikulus-tervezetek mennyiben önálló alkotások. A hegy­béli helységek törvényeiben ugyanis már a megyei szabályozóst megelőzően is mutatkozott nemcsak tartalmi hasonlóság, hanem kisebb-nagyobb mértékű szövegazonosság is. Nem vitás, hogy a tartalmi hasonlóság jelentős része abból származik, hogy a szőlőbirtoklással kapcsolatban érvényesülő országos törvények és szokások érvényesülnek bennük. Ezektől eltérő, helyi szo­kásjog csak kisebb mértékben jelentkezik, illetve ilyenek fő­ként egymástól távoleső helyekről származó artikulusok össze­vetésekor ötlenek szemünkbe. Az ugyancsak gyakran jelentkező szövegezésből! azonosság vagy hasonlóság magyarázata helyen­ként a helységek jegyzőkönyveiben, az artikulusok szövege mel­lett többször meg is található. így pl. a Hántai szőlőhegyre 1629-ben kiadott artikulusok szövegéből kiderül, hogy a bírsá­gokra vonatkozó tíz pontot a somlóvásórhelyi szőlősgazdáktól kérték, illetőleg vették ót a Hántai hegy birtokosai. /L. e kötetben 1. szám alatt./ Ez az utalás a Kishántai szőlőhegy artikulusainak 1689. évi, sőt 1735-i átiratában is szerepel. /Vö. e kötetben 2. és 7. sorszámok alatti szövegeket./ A sző­lősardói hegytörvényekről is megtudjuk, hogy azt a szomszédos Szendrő szőlőhegyének bírái küldték meg "Szőlős Ardai uralmak­nak, melylyel éljenek ő kegyelmek."^ 0 1 Hasonló értelmű levél másolata olvasható a Zala megyei Baconaki hegy törvényei előtt is. Ebből az derül ki, hogy a Gersei szőlőhegy hegymesterei és esküdtei küldték meg az általuk használt artikulusokat a Baconaki hegy birtokosainak. Sőt azt is megemlítik, hogy u­/ gyanezen artikulusokhoz "kötelessek" az Ujudvari hegy birtoko­sai is. Ez a hegytörvény egyébként, melynek korábbi változa­tait egyelőre nem ismerjük, szép pályát futott be a Festetics uradalomhoz tartozó szőlőhegyeken. A 18 pontból 14 /jelenték­telen stiláris változtatósoktól és tollhibáktól eltekintve/ 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom