Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás forrásai és irodalma

Bevezetés

6 iskolák színjátszásáról reális ismereteken alapuló áttekintést nyeljünk, szemléletváltoztatás vált szükségessé. A véletlen rátalálások helyett a tervszerű kutatásra kellett a figyelmet összpontosítanunk, és a források feltárását új módszerekkel elvégeznünk. 1800ig, vizsgálódásaink záró időpontjáig, a nyelvi különbözőségek még nem jelentettek politikai jellegű elkülönülést az országon belül, melynek hivatalos nyelve a latin volt.

12 A társadalmi valóságnak az felel meg, ha régi kulturális életünk jelenségeit nem nyelvi, nemzetiségi oldalról közelítjük meg, hanem a latin, német, magyar, szlovák nyelvű iskolai színjátszást ugyanazon hungarus társadalom produktumaként vesszük számításba. Az iskolai színjátszás eddigi irodalomközpontú vizsgálatát más módszerekkel kellett végeznünk, forrásainak számbavételekor komplexebb módon eljárnunk. Ezért igyekeztünk összegyűjteni az iskolák műsorára, az előadások körülményeire (időpont, hely, nyelv, szereposztás, közönség, szcenikai elemek, az előadások gyakorisága stb.) vonatkozólag minden lehetséges adatot. Ennek a színháztörténeti komplex módszerrel történt gyűjtésnek a következménye, hogy az iskolai színjátszás körébe vontuk nemcsak a hagyományos drámai műfajokat, mint a komédia, tragédia, komikotragédia, hanem a mai értelemben vett dráma fogalmát kiszélesítve, minden olyan produkciót, melyet valamely iskola növendékei közönség előtt — nem osztálykeretben! — több szereplő közreműködésével ténylegesen előadtak, vagy a ránk maradt szövegekből, adatokból következtetve előadhattak, ilyen szándékkal írtak az iskolában tanító tanárok, praeceptorok, diákok, az iskolával kapcsolatban lévő személyek, pl. lelkészek, egykori tanítók, tanulók. A közönség némelykor elfért az osztályteremben, az iskola auditóriumában, színháztermében. Máskor a teátrum az iskola udvarán felállított lombsátor, fából rögtönzött színpad volt, vagy az utcarészen folyt az előadás. Padlástér; lakodalmakkor, név-, születésnapkor az érdekeltek lakása; a városháza tanácsterme, kocsiszín, templom éppúgy szolgált előadási színhelyként, mint tavaszi ünnepségekkor, majáliskor, kiránduláskor a szabadtér. Voltak az iskolához, osztályhoz szorosabban kapcsolódó műfajok, mint az ünnepélyes, nyilvános declamatiok, actus oratoriusok, actus declamatioriusok, és voltak családi otthonokban folyt ünnepségek, játékok, mint a menyegzői, névnapi köszöntések, karácsonyi stb. jelenetek. Színhelytől függetlenül diákprodukciónak, iskolai előadásnak tekintünk minden olyan dramatikus formában előadott játékot, declamatio-sorozatot, melyben egymás után fellépő szereplők elrecitálnak valamit, valamilyen cselekményt, esetleg csak köszöntést vagy egy vallási, történeti, bölcseleti téma fejtegetését. Néha mi sem történik, csak a declamálók az előttük szóló személy gondolatát viszik tovább, máskor arra vissza is felelnek. Fejlettebb fokú játék az olyan fellépés, amikor a szereplők, legalábbis közülük egyik-másik, ismételten szót kap. Drámai játékot látunk egy-egy olyan beszélgetésben, fejtegetésben, melyben bevezetésként köszöntik a jelenlévőket, felhívják figyelmüket az előadandóra, vagya végén szólnak a hallgatósághoz, összefoglalják az elhangzottak lényegét, hálát adva Istennek, köszönetet mondva a megjelenteknek. Iskolai előadásként szerepeltetjük kiadványunkban azokat a búcsújeleneteket, melyek külországokba induláskor a távozók és az otthonmaradtak közt játszódnak le, vagyamikor a tanévzárón a tanulók elköszönnek tanítójuktól, a múzsáktól. Nyilvántartásunkban iskolajátéknak vettük, mert hallgatóságot, nézőközönséget tételez fel, azt az eseménysort, mely az egymást követő szereplők szájából hangzik el pl. arról, hogyan alakult az