Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás forrásai és irodalma

Református darabok

LOSONC (LUCENEC) A hajdani református iskola régi történetéről keveset tudunk. Több ízben sújtotta tűzvész; a második világháború a régi dokumentumokat teljesen megsemmisítette. A múlt században íródott iskolatörténeti adatok szerint Losoncon a református iskola 1550 körül vagy 1590 táján jött létre. A XVII. század elején leégett, 1609-ben épült fel újra. Tudunk az 1666-i újjászervezéséről. Ekkor már gimnázium lehetett. 1670 táján itt volt rector Menyői Tolvaj Ferenc, a Debrecenben 1675-ben nyomtatásban meg­jelent Az aritmetikának avagy a számlálásnak öt speciesinek rövid magyar regulákban foglaltatott mestersége című gyakorlati számtankönyv szerzője. A XVIII. század elején két tanára volt, az alsóbb osztályokban pedig öt tanító működött. Bölcsészetet és teo­lógiát is tanítottak. 1727-től a helybeli református egyház magyar nyelven vezetett jegyzőkönyvei szol­gáltatták az iskola XVIII. századi életére vonatkozó adatok jórészét. A református egy­ház népessége mintegy 1500 főre rúgott, rajtuk kívül 100 evangélikus és 30 katolikus élt a városban. 1731-1760 között Kármán András volt a rector, aki Sárospatakon tanult és külső akadémiákat is látogatott. Logikát, történelmet, matematikát tanított. Mellette még két praeceptor működött. Kármán a pataki kollégium irányát és módszerét követte, azt az egyháztanáccsal is elfogadtatta. (Molnár Aladár: A közoktatás története Magyar­országon a XVIII. században. Bp, 1881.463-464.) Az 1766-i investigatioban Losonc azok között a helységek között szerepel, ahol az elemi fokot meghaladó tanítás folyt. (Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás tör­ténete Mária Terézia korában. Bp, 1902.1. 208.) A XVIII. század végén tehát Losoncon olyan partikuláris gimnázium működött, melyben a poétikai-retorikai osztályok teljes tananyaga feldolgozásra került. 1777-ben a gimnáziumot 225 tanuló látogatja, a rectoron kívül három praeceptor tanít. 1784-ben az iskola épületét rendbe hozzák, rá emeletet húznak. 1786-ban a ta­nulók létszáma 328. 1791-ben a Sárospatakon tanult, külföldi akadémiákat látogatott Rozgonyi Józsefet hívják meg igazgatónak, aki hét évi itteni működése után Sárospa­takra megy a bölcsészet tanárának. Bár az iskolát gimnáziumnak nevezik, ekkor már felsőbb intézetnek tekinthető. A Rozgonyitól 1796-ban kidolgozott új tanterv szerint tanítják az 1. elemiek, 2. conjugisták és comparatisták. 3. grammatisták. 4. syntaxisták, 5. rhetorok, 6. poéták, 7. logicusok, 8. philosophusok osztályait. Irodalom: Első tudósítás a losonci államgymnsasiumról. (1870/71. évi értesítő.) — Amb­rus Mór: Vázlatok a losonci gymnasium háromszázados életéből. (1884/85. évi értesítő. Újra kiadva az 1894/95. évi értesítőben is.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom