Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás forrásai és irodalma

Evangélikus darabok

SELMECBÁNYA (SCHEMNICIUM - BANSKÁ STIAVNICA - SCHEMNITZ) Selmecbányán a reformáció egészen korán tért hódított, az egyik káplán 1524-ben már Luther szellemében prédikált. A városi latin iskola 1528-ban evangélikus szellemben működött. A tanítók neveit azonban 1560-ig nem ismerjük. A Severini, Johannes által 1770 körül összeállított iskolai jegyzőkönyv Hensel, Johannesszel kezdődik 1562-ből. Iskolatörvények régebbről nem maradtak ránk. Bizonyára itt is a szászországi rendszer elvei szerint tanítottak. Ezek benne lehetnek az 1652-ben a tanácstól az iskola részére adott szabályzatban. (Leges scholae Schemniciensis — kiad. L.S.: Némely adatok a Sel­mecbányái ágost. hitv. evangélikus kerületi lyceum múltjából. 1879/80. évi értesítő 9— 31.) Ebben előírják, hogy a tanulók évente egy-két színművet adjanak elő, hogy az ille­delmes beszédet megszokják, és ne féljenek a közönség előtt. A szokás régiségét igazol­ják a városi számadáskönyvek színjátékokért 1559-től fizetett kiadásai. Ekkor az iskola hatosztályos volt. 1674 elején az evangélikus prédikátorokat és tanítókat elűzték. A kuruc szabadság­mozgalmak csak rövid időközökre jelentettek az evangélikusoknak fellélegzést. Az 1681. XXVI. tc. értelmében azonban a városon kívül a grammatikai iskola mint egyházi tan­intézet működött. Meg-megpróbálkoztak ugyan az artikuláris korlátok túllépésével, de ismételten feljelentették a magasabb ismereteket is tanító iskolát. így 1747. december 1-én a jezsuiták meglepték a logikát tanító rectort, s a következő évben szigorú rendelet szüntette meg a retorika és logika előadását. Az 1766-i összeszámolásban Selmecbánya kisgimnáziumként szerepel. (Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. Bp., 1899. 194-195.) Ez az állapot tartott 1777-ig, amikor már nem kellett félniök a jezsuitáktól. A Primát visszaállították és 1779-ben a kerületi főigazgató már azt jelenti, hogy retorikát, teológiát is tanítanak. Az iskola lassan a régi színvonalra emelkedett, és a kor kívánalmainak megfelelően működött. 1781-től pl. politikát, egész­ségtant is tanítottak. Irodalom.Breznyik János: A Selmecbányái ág. hitv. evangélikus egyház és lyceum tör­ténete. I—II. Selmecbánya, 1883-1888. — Hlavatsek András-Király Ernő: A Selmecbányái ág. hitv. evangélikus kerületi lyceum története. Selmecbánya, 1896.

Next

/
Oldalképek
Tartalom