Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

2558. FÜLEP LAJOS - KOROM MIHÁLYNAK Bp. 1962. VI. 22. Dr. Korom Mihály vezérőrnagy elvtársnak, BM Határőrség országos parancsnokának H. Evek szótlan szenvedése után, mivel már nem bírom tovább, kénytelen vagyok megszólalni és a szörnyű kutya-ugatás bömbölés megszüntetését, illetve máshova helyezését kérni. Azzal hogy a nyugalmamban zavar, nemcsak az életemben, hanem ami sokkal több, a munkámban zavar, valósággal gátol. Az én munkám pedig nem privát passzió, hanem - akármilyen furcsán hangzik, hogy én mondjam róla, de mindjárt igazolom is - közérdek, a következő objektív tények tanúsítják: 1919-ben a Tanácsköztársaság idején professzorrá neveztek ki a budapesti egyetemre, a kényszerű távollét után 1946-ban ugyanoda újra kineveztek, a M.[agyar] T.[udományos] Akadémia tagjává választottak. Munka Érdemrendet, Kossuth-díjat adtak stb. Öt évvel ezelőtt hasonló kéréssel fordultam a Parancsnoksághoz - akkor egy kutya üvöltött, vonyított szünet nélkül éjjel-nappal, ahogy a megkötött kutyák szoktak, t. i. lent, azon a helyen, ahol előbb a színpad volt, megkötötték kb. 10 méteres láncra, azt a lehetetlen föladatot bízva rá, hogy őrizze meg a talán több, mint kilométer kerületű kertet a betörőktől, nem csoda, ha a lehetetlen föladaton való kétségbeesését világgá üvöltötte. Akkori panaszomra átjött hozzám Páricsi százados - nyomban megszüntették a panasz okát. (Hadd jegyezzem meg itt: szenvedésemért megvigasztal, hogy alkalmat adott a Páricsi elvtárssal való megismerkedésre, mert ilyen derék, emberséges emberrel ritkán találkoztam hosszú életemben.) Pár éve azonban újra elkezdődött a gyötrelem, de most már nem egy kutya okozza, hanem egész falka, igaz, hogy nem egész nap, egész éjjel, de amikor igen, akkor aztán számuk növekedésének arányában. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy ugyanezek a kutyák azelőtt fönt laktak, a főépülettel kb. egy magasságban, akkor is ugattak persze, de az akusztikai helyzet folytán nem zavart az ugatásuk; a völgyből azonban tízszeres-húszszoros erővel hat, visszhangzik, különösen nálam, aki egyenesen szemben lakom, de másoknál is, akik szintén szenvednek és panaszkodnak miatta; nem egyszer kipróbáltam a Széher úton kifelé menve, a kórháznál, sőt az erdőszélen és az erdőben lehetett hallani. Azt hiszem, tíz auto dudálása se vehetné föl vele a versenyt. Hiába kelek korán, hogy nyugodtan dolgozhassam, a kutya is korán kel, különösen az, amelyiknek külön ólja van, napkeltekor fölmászik az ólja tetejére és mint egy extatikus müezzin torkaszakadtából bömböli az ő Allah il Allahját, a fölszólításnak persze a többi is hamarosan engedelmeskedik és az egész kar segít neki. Szeretném azt az Allaht látni, aki ezt a hozsannát kibírja, világgá futna tőle, de neki könnyű, van még csendes hely a világűrben, én azonban hova legyek addig is, amíg az odafelé való közlekedés módját nem találják meg? Eredetileg a mostani helyen nem volt se egy kutya, se falka, évekig meg voltunk nyugalomban egymással a Határőrség is, én is, és mellettük mások - nem tudom elképzelni, hogy ne lehessen visszatérnünk a régi jó állapotra, és ha én ugyan nem is tudom hasonló1 93