Fülep Lajos levelezése VI.

Levelek

5 Erasmus. Speculum Scientiarum. International Bulletin of Contemporary Scholarship. 1947-től megjelenő kétheti, majd heti folyóirat a Les Éditions du Panthéon. S. A. Amsterdam-Anvers-Bruxelles kiadásában. Alapítója Kollár Kálmán (ld. 2081/13.) volt. Miután Kollár tönkrement, 1949-ben R. Jud vette át a szerkesztést. A folyóirat humán tudományok körébe tartozó művek rövid recenzióit ill. bibliográfiai adatait közölte. 2104. RÁCZ KÁRÓLYNÉ - FÜLEP LAJOSNAK Debrecen, 1952.1. 5. Kedves Nagytiszteletü Úr! Hosszas töprengés után végre rászántam magam, hogy írok. Engedjen meg elsősorban is a megszólításért, de nekem az marad, aki volt, nem tudom másképp elképzelni. Aztán meg ez a levelem nem lesz más, mint egy segélykiáltás, nagyon nehezen szántam rá magam. Nincs senkink már, kihez fordulhatnék, ha volna is, ők is csak ezt a kálváriát járják. 8 éven keresztül mindig csak temettem, temettem a Legdrágábbat. Aztán sorra jöttek, kiket szerettem. Rám szakadt minden baj, melyek rendezetlenek voltak, nem voltam hozzá szokva, nehezen ment. Nyugdíjam 350 F.[orint], ebből Margitkával

1 megélni teljes képtelenség, már 10-én nincs egy fillérem sem. Idáig eladogattam mindent, ami szép volt, ma már nincs mit eladni. Házunk jövedelme rámegy az adóra, sőt minden hónapban vannak váratlan kiadások. A ház lakói mind rosszak, tolvaj, sikkasztó és minden rossz tulajdonsággal, sőt az egyik azért jött ide, hogy kifosszon mindenből. Hogy igazat mondok, jelenleg a börtönbüntetését üli az egyik, 1 év és 2 hónapot kapott, a családja itt van a mellettem való 2 szobát lakják, amelyből az egyiket befogták konyhának. Már sikerült egyszer kilakoltatnom, de mielőtt kiment volna olyan valamit mondott, hogy jobbnak láttam, ha marad, minden gazemberségre hajlamos. A házat eladni nem lehet, mert senki nem mozdul a lakásból, szörnyen bánnak velem, pedig egyikkel sem érintkezem. A földemet elvették, amit a szegény Nővéremtől örököltem volna, melynek a haszonélvezete a férjet illeti, csak az ő halála után jött volna birtokomba, az állam elvette, de az illetéket nekem kellene megfizetnem, holott a föld egy pillanatig se volt az enyim. A férj élvezte, csak akkor mondott le róla, amikor már az állam rátette a kezét, azaz széjjelosztották és tanyaközpontot csináltak belőle. 6500 F[orint] illetéket kellene fizetni, mostanában egyik kérvényt a másik után írom, soha nem nyughatom, ha nem engedik el, elvehetik a házam vagy a nyugdíjam. 70 éves elmúltam, beteg, mégpedig halálos beteg (több mint bizonyos, mellrák) gyönge és tehetetlen vagyok. Operáció előtt állok, Margitkám is dolog-képtelen, a házi komisiókon kívül nem bír mást tenni, de ha valahová elküldöm, mindig rettegek, hol éri veszély. A legforgalmasabb úton meg kell állnia, nem bír lépni, elernyed, szóval gyönge idegzetű. Nagyon szegények lettünk, fánk nincs, szenünk nincs, egész nyáron spórolgattam 2 pár hócipőre, majd legyen télére, de akkor nem lehetett kapni, ma meg százakért újra nem vehetem meg. Lábaink a sorbaálláskor megfagytak. Sokszor gondoltam a legrosszabbra, de nem szabad Margitkám végett. 53