Fülep Lajos levelezése VI.

Bevezetés

A kötet leveleinek másik fő témája Fülep akadémiai működése. Az 1949-es átszervezés során újraválasztották, sőt a vezetés tagja lett: bekerült a rokon, történeti tudományokat egybefogó Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának, a II. osztálynak a vezetőségébe, részt vett tehát egy szélesebb körű tudományterület problémáinak megvitatásában, a róluk szóló döntésekben. Ugyanakkor hivatalosan első embere lett saját szaktudományának: az átszervezett Művészettörténeti Bizottság elnöke; utóbb két szakfolyóirat főszerkesztőjeként a szakma nyilvános megjelenésének felügyelője és irányítója. Ezzel a tény szerint pontos összefoglaló mondattal szemben a levelek tartalma másról, sőt sok mindennek gyakran az ellenkezőjéről tanúskodik. Éppen Fülep Lajos személye kapcsán jegyezte fel akadémikusés professzortársa, a filozófus Mátrai László a presztízs-jelenségről írva önéletírásában: „A szakma kiválósága, Fülep Lajos már fiatal korában a művészeti és filozófiai mozgalmakban központi szerepet játszott legendás minőségérzéke révén, és bár a hivatalos kultúrpolitikajobbratolódása miatt vidéki magányba (szó szerint vett szecesszióba) kényszerült, ez nem gyöngítette, sőt inkább növelte a presztízsét a szakma fiataljai és újítói között. De hogy a felszabadulás után, mikor presztízse már szabadon és 'hivatalosan' is érvényesülhetett volna (az osztályvezetöség tagja volt és Lukács György, Fogarasi Béla teljes támogatását élvezhette), ennek ellenére mégsem ő lett a szakma irányítója, az külön lélektani tanulmányt igényelne és nagy tanulságokkal járna..." (Mátrai László: Műhelyeim története. Bp. 1982.225.) Az „ötvenes évek"-ként emlegetett időszak nemcsak a magyar történelemben és a köznyelvben nyert önálló értelmet, hanem külön periódust jelentett Fülep Lajos akadémiai működésében is. Az események szinte összefüggő folyamat részeiként követik a művészettörténet ügyeiben is a politikai helyzet alakulását, változásait, próbálkozásait, rész-sikereit és kudarcait, megszakítás nélkül 1960-ig, amikor Fülep gyors egymásutánban sorra lemond először osztályvezetöségi tagságáról, aztán a Művészettörténeti Bizottság elnökségéről és tagságáról, végül pedig a két szakfolyóirat főszerkesztőségéről. Az ezekről szóló leveleket főképpen a Magyar Tudományos Akadémia Levéltárában, a II. osztály, a Művészettörténeti Bizottság, a Tudományos Minősítő Bizottság és az Elnökség iratai világítják meg. Ezek az iratok sem maradtak fenn hiánytalanul, de még meglepőbb az a felismerés, hogy bizonyos fontos viták, felszólalások az ülésekről készült jegyzőkönyvekben egyáltalán nem kapnak említést. Nemcsak egyetemi, hanem akadémiai működése idején is segített nehéz helyzetbe került pályatársainak, de „civil" barátainak és ismerőseinek, sőt olykor a figyelmébe ajánlott ismeretleneknek is, a legváltozatosabb módokon, tanáccsal, pénzzel, összeköttetései felhasználásával. Ezekről kifelé sohasem beszélt. Magam húsz év alatt 2-3 esetről hallottam tőle, csak olyankor, amikor valamilyen terve vagy szándéka kivitelezéséhez segítséget kért -, mindig szigorúan négyszemközt, mint nyilván másokkal is. A kötet természetesen nemcsak a tudományos közélettel kapcsolatos dokumentumok gyűjteménye. Megtalálhatók benne Fülep legkülönbözőbb személyes kapcsolataiból, köztük korábbi életszakaszaiból származó barátainak, ismerőseinek, vagy ezek hozzátartozóinak levelei, és a nekik írt válaszok. Új formát öltött a század első évtizedében kialakult kapcsolata Lyka Károllyal, folytatódott levelezése Tolnay Károllyal, Kerényi Károllyal, Révész Gézával és Alexander Magdával. Sűrűbben vagy ritkán felbukkan Vas István, Illyés Gyula, 16