Fülep Lajos levelezése IV.
Levelek
6 Alfieri, Vittorio (1749-1803) olasz költő, drámaíró. Elek feltehetőleg FL pécsi egyetemi olasz irodalmi előadásaihoz ajánlotta fel a könyveket. FL előadásainak fennmaradt jegyzeteiben mindkettőről szó van. (MTAK Kézirattár Ms 4595/5.) 7 Hevesi Sándor (1873-1939) író, rendező, színigazgató. FL az 1900-as évek elején, Budapestre költözése után kötött vele barátságot. Utóbb ő hozta össze Hevesit E. Gordon Craiggel, akivel FL Firenzében került baráti viszonyba. 191 l-ben Lukács György Hevesi Sándor és FL együtt szerkesztette A Szellem c. folyóiratot. Hevesi 1939. IX. 8-án halt meg; ekkor a Magyar Színház rendezője volt. 1310. FÜLEP LAJOS - GILICZE SÁNDORNAK Debrecen, [1939.] IX. 19. Poroszlay út 99. Kedves Sándor! Még két napi késedelemmel (hétfő helyett csak szerdán indulhattunk) végre el tudtunk jönni, de így aztán a törvényes 21 fürdő után csak X. 5-re kerülök haza, nem lehetek tehát ott a tractus-gyülésen 2 - aminek igazolását ezúton már most kérem. Arra is kérlek, légy szíves ne pellengérezz ki bennünket az esperesi jelentésben, 3 hogy nálunk a presb.[iteriumi] gyűlések ima nélkül kezdődnek - mindig valami érdemesebb gyűlést vártam, hogy akkor kezdjem el, de közben nem igen akadt olyan. Ezután azonban úgy lesz, tehát máris megtörténtnek tekintheted. Sajnos, az idő most már hűvösebbre fordul, a meleg fürdő után egy kicsit kockázatos is, de most már hiába, fürdeni muszáj, akármi történik. Szeretettel ölel Lajos A Dunamell. Ref. Ek. Ita. A Tolna Em ír. 802/1939. A bélyegzőn: IX. 21. Kézírás. Kajdacsra írt levél. Gilicze Sándor ld. 1306. sz. 1 Ld. 1300/4. 2 FL mint igazoltan távollevő szerepel a közgyűlési jegyzőkönyvben. 3 Az esperesi jelentésben Gilicze nem írt egyenként az egyházközségekről. 1311. VATAI LÁSZLÓ - FÜLEP LAJOSNAK Bp. 1939. IX. 27. Kedves Nagytiszteletű Úr! Mint szövetségünk' régi tagját 2 és munkását ismételten szeretnénk megkérni Nagytiszteletű Urat egy előadás megtartására. Mint minden esztendőben úgy az idén is megrendezi Szövetségünk ú.[gy]n.[evezett] „Szerda-estéit", 3 amely szellemi életünk59