Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

átszellemítettséggel (nem jut eszembe más kifejezés) nem győzik a versenyt. — Ezért látom én a jövő egyetlen útját a verseny teljes szabadságának és a magánkezdeményezésnek fenntartásában. Szigorúan bizalmasan elmondok Neked valamit. Emlékszem, pár év előtt javasoltad nekem, hogy foglalkozzam ref.[ormátus] egyházi nyomtatványokkal. Valamikor Apám

5 csinálta is ezeket, de már Kiss Áron püspök

6 idejében kezdték a centralizációt. Mint tudod, néhány év előtt az egyetemes ref.[ormátus] egyház ezeket a nyomtatványokat monopóliummá tette, egységes nyomtatványokat rendelt el, azokon minden rajta van az utánnyomási tilalom jelzése. Most elkezdik egyes kisebb egyházak ezeket nálunk rendelni s amikor odautasítom őket a debreceni nyomdához, azt válaszolják, hogy az nem tud szállítani - papírhiány miatt. Én magam két év előtt rengeteg papirost láttam nála s tudom, hogy rengeteg forgalmat csinál - az üzletikönyvgyára. - Ma már tételes rendelet teszi lehetetlenné, hogy én papirost kapjak olyasmire, amivel 1942-ben nem foglalkoztam. - Én tehát nem segíthetek, - a monopolista azonban, aki élvezte a békében a monopólium előnyeit, - nem érezte kötelességének, hogy a monopólium kötelezettségeit is vállalja. Érdekelne, hogy Te be tudod-e azt, amire szükséged van, szerezni. Van másik ilyen esetem is. 1942. augusztusában az Egytemi Nyomda megtiltotta azt, hogy iskolai nyomtatványokat csináljak. Most is van 1300 kg súlyban kb. 300.000 drb raktáron, amelyet nem adhatok el. De máris több helyről írták, hogy az Egyetemi Nyomda, amely közben ad ki szépirodalmi nyomtatványokat s monopolizálja a háztartási cselédkönyvet és az ipari munkások munkakönyvét - már nem tud egyes iskolai nyomtatványokat szállítani. - Szóval: akik rám vannak szorulva, azok természetesnek tartják, hogy én helytállók, mert ezt 60 év alatt megszokták és ezért ma is békebeli, sőt halmozási szándékkal fokozott igényeket támasztanak velem szemben. Naponta jelentkeznek igen nagy igényekkel olyan rendelők, akik az ismert okból már évek óta nem vásárolnak nálunk. Viszont: a gyárak és az anyaghivatal nem tartanak olyan fontosnak, sem egyéb közhivatalok, akikhez bajaimmal fordulok, nem is szólva pl. saját vármegyémről, amely másfél év előtt megtiltotta a községeknek, hogy nálunk vásároljanak. Nem lehet tehát éreznem azt, hogy szükség van rám. Már Weis István megírta a mai magyar társadalomról szóló könyvében,

7 hogy a zsidóság kitöltötte a társadalom épületében azokat a hézagokat, amelyeket a középosztály üresen hagyott. Most meg pláne úgy kell éreznem, mint ha a §§§§§ hézagaiban élnék, úgy, amint azt az Egészség című hivatalos folyóirat múltkori számában a svábbogárról mutatta ki egy rajz, ábrázolván őt két deszka között a repedésben. 8 A hozzám legközelebb álló keresztény barátaim nem akarják és nem képesek megérteni, mit jelent az, majdnem 25 éve így élni. Azt hiszem, Te vagy az egyetlen közülük, aki magad is megérted ezt, mert hiszen Te egy önkéntes elvonultságban töltötted el ezeket a soha vissza nem térő és vissza nem adható esztendőket. De térjünk át a magánbajokról a közbajokra. Nem tudom, miért, de egyre jobban rémít és rettegtet az ország sorsa. Azt hiszem, az a csoda, amelyik eddig megtartotta az országot, nem tart örökké, sajnos. Én úgy látom, hogy a háború vége még messze van. A kimerültség jelei sehol sem mutatkoznak és az hogy valamelyik fél összeroppanjon, szintén távol van. És az abbahagyás lehetetlen. Világos, hogy aki abbahagyja, 494