Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

emberek, hozzám közel állók is, akik abszurd módon járnak el velem szemben, s cso­dálják, hogy hozzájuk való érzésem megváltozik. Elfelejtik, amit értük teszek, vissza­élnek velem s amikor nem tudok a régi érzéssel lenni hozzájuk — mert erre nem va­gyok képes, ha haragudni, gyűlölni nem is tudok, — akkor csodálkoznak, hogy nem reagálok, amikor a régi módon próbálnak közeledni hozzám. Nem való vagyok ebbe a világba, s nem tudok letenni arról, hogy minden dolgomban kvalitásra törekedjem. Sajnos, kisfiámnál 1 4 is ezt látom, habár még nagyon keveset tud és nagyon küszkö­dik érte. Én pedig nem fogom tudni őt lebeszélni erről, s ez nagy baj lesz, mert nem bizonyos, hogy a munkabázist biztosítani tudom neki. Olyan gyerek, aki ütni tud, ha kell, de visszaütni nem. — Nem szabad hát csodálkoznia, ha van bennem rokonszenv és segíteniakarás fiatalokkal szemben, akik legalább jószándékban emlékeztetnek a körre, amelyhez valaha tartoztunk. — Bizony, nem tudom ígérni, hogy a nyáron ta­lálkozunk, pedig nagyon jó lenne. De arra kérem, ha Pestre viszi útja és előre tudja, hogy mikor, értesítsen idejében róla. Minden hónap elején fel szoktam szaladni egy­két napra s ha lehet, össze fogjuk egyeztetni a terminust. — Most pedig bezárom ezen levelemet, mert sietnem kell a postára s így sietve min­den jót kívánok Feleségem nevében is mindkettőjüknek őszinte, régi barátjuk Kner Imre MTAK Kézirattár Ms 4588/113. Megj.: Fülep-Kner lev. 105-107. p. Gépírás Kozma Lajos szignetjével díszített levélpapíron. Zengővárkonyba írt levél. 1 Ld. 1128. sz. 2 Ld. 978/1. 3 A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumára utal, amely szegedi egyetemi hallgatók tudományos és művészi csoportosulása volt. Buday György alapította, 1928-ban kezdett működni mint falukutató munkaközösség. Sokirányú tevékenységük eredményeit irodalomtörténeti, néprajzi, szociográfiai képzőművészeti, színháztörténeti stb. tanulmányokban és kötetekben adták közre. 4 Ld. 810/3. 5 Ld. 978/2. 6 Kner Imre itt FL-nak Tolnay Károllyal kapcsolatosan írt soraira utal. Ld. 1128/5. 7 Herbert = Balázs Béla ld. 921/6. 8 Hajós Edith, Balázs Béla első felesége ld. 912/15. 9 Gergely Rezső (1888-1970) a Grill-könyvesbolt tulajdonosa. Felesége, Nini Balázs Béla feleségé­nek, Hajós Edithnek a húga volt. 1 0 Máli = Lesznai Anna ld. 810/5. 1 1 Gergely Tibor ld. 844/6. Gergely kiállítása a Tamás Galériában volt, ahol a főleg grafikusként tevékenykedő művész festményeit állította ki. 1 2 Körtvélyes - Lesznai Anna családi birtoka, szlovákiai neve Hrusov. 1 3 Lukács Györgyre és Balázs Bélára utal, 1918-as politikai radikalizálódásukra és a kommunista pártba való belépésükre. 1 4 Kner Mihály ld. 811/5. 487

Next

/
Oldalképek
Tartalom