Fülep Lajos levelezése III.
Levelek
bekopogtatni, de legrövidebbre fogva is rúgna, azt hiszem, három folytatásra, s attól tartok, nincs most rá helyetek. Ha mégis volna rá mód, igen megörvendeztetnél róla, alkalmilag, egy sorral. Most épp az Erdélyi Helikonnak csinálok egyet-mást, 3 amint elkészültem vele nyomban elvégezném a Nektek tervezett munkám, amit még kell. Azért kellene már valamit publikálnom, 4 hogy némi jogalappal várhassak valamelyes baumgarteni segítséget, melyre — kínos bevallanom — nagyon rá vagyok utalva. Helyzetem egyenesen katasztrofális. De hogy kérjek — kiadatlan kéziratok alapján? Most a németül való publikálás is nagyon megnehezedett. 5 S még se akarom előbb ott kiadni, mint itt. Tisztelettel és szeretettel köszönt igaz híved Fülep Lajos OSzK Kézirattár Fond III/467. 6. sz. Megj.: Gál István: FL levelei Babitsnak. = Jelenkor, 1972.7-8. sz. 736. p. Kézírás. Budapestre írt levél. Babits Mihály (1883-1941) költő, mtifordító. 1916-tól a Nyugat szerkesztője. Innen datálódik FLsal való ismeretsége. 1919-ben FL-sal egyidőben professzor lett a budapesti egyetemen a modem magyar és világirodalmi tanszéken. A Tanácsköztársaság bukása után csak a Nyugat szerkesztője maradt. 1927-ben a Baumgarten alapítvány kurátora lett. 1 A küldött recenzió: A tudomány szociológiája. (= Nyugat, 1932.1.16. 2. sz. 115-117. p.) Mannheim Károly: Wissenssoziologie c. cikkéről szól, amely a Handwörtenbuch der Soziologie c. kiadványban jelent meg. 2 FL már 1930. XI. 7-i Babitsnak szóló levelében (FL-lev. II. 785. sz.), majd a Baumgarten-alapítványnak szóló jelentésében (FL-lev. II. 285. és 288. sz.) azt írja, hogy nagyjából elkészült művészetfilozófiai munkájával s néhány fejezetét folyóiratban való közlésre népszerűbb formában fogja átírni ill. kivonatolni. E közleményt a Nyugatnak szánta. (A művészetfilozófia első változatának kézirata: MTAK Kézirattár Ms 4565/1.) Babits utóbb a Nyugat lecsökkentett terjedelmére hivatkozva arra kérte FL-t, hogy csak rövid kéziratokat küldjön (ld. 854/4.), így a művészetfilozófia-részlet megjelenésére nem került sor. 3 Ld. 813/10. 4 Ld. 794/1. FL nem kapott többé Baumgarten-díjat. 5 Hogy készülő művészetfilozófiáját eredeti megfogalmazásában németül tervezi közreadni, azt FL ugyancsak Babitsnak szóló 1930. XI. 7-i levelében említi először. (Ld. FL-lev. II. 785. sz.) 827. FÜLEP LAJOS - KÁPLÁR MIKLÓSNAK Zengővárkony, 1931. XI. 17. u.[tolsó] p.[osta] Pécsvárad Tisztelt Uram, nagyon jól gondolta, hogy nem vettem rossz néven nálam való jelentkezését. 1 Inkább örültem neki, mert az apró fotókból 2 (nemcsak az a bajuk, hogy színtelenek, hanem hogy túlságosan kicsik) kétségtelennek és minden kérdésen fölül állónak látom az Ön tehetségét. Hozzá kell azonban tennem, hogy ma a tehetség nem biztosíték — nem úgy mint régen, mondjuk a renaissance idején. K.[örül] b.[elül] száz év 69