Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

kihúzhassa addig, amíg valahol másutt meg nem vetheti a lábát (közben pályázat céljára műk.[ödési] bizonyítványt kért tőlem, természetesen megtagadtam, fegyelmije miatt). Az időpont, az aláírók személye s a szennyirat tartalma mind kézzelfoghatóvá teszik, hogy mért kellett ezt éppen most megírni és beadni Ezzel áttérek a vádaskodás pontjaira. Mivel azonban a tulajdonképpeni, római számokkal megjelölt vádpontok előtt általában mindenféle vádakat és rágalmakat hordanak össze, melyekkel szintén végeznem kell, ezekre is pontonként válaszolok, és pedig megkülönböztetésül arab számokkal jelölvén meg őket. Tehát: 1.) Az egyház pusztulásáról és hanyatlásáról szóló hazugság, melynek ellenkezőjéről íme a bizonyítékok. Elődöm alatt 1927-ben (mely év őszén foglaltam el állásomat) az Úrvacsorával élők száma volt: 389, 1928-ban pedig az én szolgálatom idején 409, (N. B. ezen adatokat nem én szoktam följegyezni, hanem a kurátor és kiskurátor, az ő kötelességük az úrvacsorázók összeszámlálása) tehát 20-al több, mint az előző évben, ami egy 380 lelkes gyülekezetnél különösen figyelmet érdemel, hát még ha hozzávesszük a gyülekezet lélekszámának szüntelen apadását. Az elmúlt télen hetenként vallásos estéket tartottam az iskolában, melyről akkor (Kajdi idejövetele előtt!) az volt a vélemény, hogy sem ilyen szép, sem ilyen látogatott vallfásos] estélyek nem voltak még Várkonyban (volt rá eset hogy 40 — 50 személy kint rekedt a folyosón); ezen kívül pedig a paplakon feleségem külön összejöveteleket tartott az asszonyokkal, melyek szintén olyan látogatottak voltak, hogy a megjelentek nem fértek el. Özvegyeket, öregeket, betegeket, általában családokat látogattam (s aki papi múltamat ismeri, tudja, hogy e téren nem ismerek fáradságot; bajai szolgálatom dokumentumai is bizonyítják ezt az állandó lelkipásztori tevékenységemet) — akkor (a bujtogatás előtt) a várkonyiak úgy nyilatkoztak rólam, hogy ilyen papjuk, aki így foglalkozik a néppel, aki mindenkinek minden ügyes-bajos dolgával törődik, ha lehet elintézi, mindenkin segít,: még nem is volt s nem is tudták, hogy ilyen pap is lehet valaki. (Ha az ő memóriájukban a lelkiismeretlen lélekmérgczés és hónapokon át folyt, valósággal hajtóvadászat-jellegű rendszeres rágalom-hadjárat ezeket a tényeket elhomályosítja, Dr vitéz Keresztes-Fischer Miklós pécsváradi járási főszolgabíró még jól emlékszik rá, miként dicsekedtek előtte a vallásos esték szépségével és látogatottságával stb. — kérem, tessék őt e tárgyban megkeresni és megkérdezni.) így fest a napról napra való pusztulás és hanyatlás az én időmben! S az én „áldatlan kezemről", „hibás gondolkozásomról" stb. beszéljenek majd előző működési helyem presbitériumának s a solti e.[gyház] m.[egye] jegyzőkönyveinek azon lapjai, melyek működésemet részletesen ismertetik;

2 azt hiszem, kevés ref.[ormátus] lelkész részesült eddig olyan elismerésekben, mint amilyenekben én, évről-évre, az esperesi jelentésben. Mégis csak csodálatos dolog, hogy mindez 1929 március—április táján (amikor Kajdi itt föllépett), de különösen júl.[ius] 8-án a fegyelmi iratok kézbesítése, és júl.[ius] 17., az anyagi felelősségre figyelmeztető irat után ennyire megváltozott! — A vádolóknak kötelességük lesz megmondani, kin és mikor akartam én valaha uralkodni — én, aki egyéb papi tevékenységem alatt állandóan a gyöngének és elhagyatottnak istápolója voltam, s ha valamibben, talán éppen a szolgálatkészségben és alázatosságban mentem túl az általában megszokott határon. — Én viszont bi451