Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

tán Settignanoba Vincigliaton át, Fiesole, San Domenico stb. Naplemente a San Miniatoról nézve, s hozzá csodálatos, gyönyörű idő — hogy lehet ezeket leírni! De hisz Te magad is ismered mindezt s tudod, milyen kimondhatatlanul szép. Aztán 14 napra Rapalloba mentem, ahol boldog voltam, hogy ismét a kék Földközi tengerben fiírödhettem. Délutánonként pedig gyalog bejártam a csodálatos környéket, Santa Margherita, Portofino, néha Rután át egészen Portofino-Kulmig. Aztán még két napig Genovában voltam. Mindezt egyedül tettem meg, a legszerényebb anyagi eszközökkel, ennek ellenére végtelenül élveztem, mint amikor fiatal lánykoromban az volt a szenvedélyem, hogy gyalog bejártam Olaszország csodálatos szép vidékeit, éppígy most is, s tökéletesen boldoggá tett. S most következik a különös folytatás. Genovában találkoztam egy fiatal amerikai nővel, aki 28-án érkezett oda a „Roma" fedélzetén. Most egy pillanatra meg kell szakítanom úti beszámolómat és közölnöm Veled, hogy 1928. május 11-én Amerikába utaztam, nevelőnő voltam Clevelandban egy igen kedves családban, havi 100 dollárt kerestem, de sajnos még ugyanazon év decemberében haza kellett jönnöm, mert mint született bécsi nem kaptam bevándorló beutazási engedélyt, csak látogatóit, s nem kaptam hosszabb tartózkodást. Hogy mi mindent éltem át és láttam Amerikában, azt nem tudom levélben közölni Veled, könyv lenne belőle, de nagyon remélem, hogy az idén nyáron találkozunk s akkor élőszóval sokkal részletesebben leírhatom. De vissza fiatal amerikai nőmhöz, aki éppen ennek a családnak egyik leánya volt, s főleg azért jött Európába, hogy Svájcban hegyi túrákat csináljon, előbb azonban velem együtt megtegye régi gyalogtúrámat (Bajorországból Itáliába, emlékszer még rá? Te szereztél nekem hozzá 100 márka kölcsönt!), ezúttal azonban fordított irányban, ti. Itáliából Bajorországba. Előbb még körutat tettem vele Olaszországban, de nem sokáig, minthogy sem a hőséget, de főleg az olasz konyhát nem bírta. Hosszabb tartózkodás után a Comoi tónál egyenesen Chiavennába utaztunk. És csodálatos volt az utunk, leírhatatlanul szép. Azonkívül alapos testi teljesítmény. Tíz napig gyalogoltunk, többnyire 8-9 órát és néhány nap 41 kilométert is megtettünk. Óránként 5 kilométer volt a tempónk. Utunk Chiavennából Sankt Moritzig, Samaden, Scanft, Schuls stb. vitt, tehát Svájc, Tirol, Garmisch-Partenkirchenig. Onnan vasúttal utaztunk Münchenbe, ahol 5 napig időztünk, aztán továbbutaztunk, azaz repültünk egy óra alatt Innsbruckba, ahonnan második utunkat tettük meg. Innsbruckból gyalog a Brenner-hágóra (9 óra), másnap a Schlüssel-Joch csúcson (2200 m.) át stb., míg aztán ismét vasúton megérkeztünk Cortinába, ahol először láttam a Dolomitokat. Nekem, aki oly forrón szeretem a hegyeket, mesés élmény volt, és az a 12 nap, amelyet ott töltöttem, életem legszebb napjai közé tartozik. Cortinában aztán elváltam az amerikai leánytól, akiért odajöttek a barátai. Kedves, helyes pajtás volt s a vele való együttlét nagyon kellemes. 8 napja vagyok itthon és várom a gyermekeimet. Mindketten szeptember 27-e óta a Bodensee mellett internátusban vannak s nagyon jól érzik ott magukat, e hó 27-én Csehszlovákiába utazom velük, ahová rokonok hívtak meg vakációra. Onnan nincs messze Bécs, és szeretnélek megkérni, mondd meg nekem, mennyire van mostani lakóhelyed Bécstől, mert ha lehetséges lenne, szívesen meglátogatnálak. A Te kis faludban bizonyosan van egy olcsó fogadó, ahol 2-3 napra megszállhatnék, s úgy örülnék, ha annyi év után — mennyi is tulajdonképpen? azt hiszem, 16 vagy 17 is megvan — viszontláthatnálak. Tehát írd meg, kérlek! Heidelbergből már 24-ben végleg eljöttünk, egy ideig teljesen lakás nélkül voltunk, én a gyerekekkel rokonoknál, a féljem Berlinben. Aztán 2 évig itt Münchenben volt egy kis lakásom, de anyagi nehézségek miatt fel kellett adnunk, azaz hogy amikor a gyerekek internátusba kerültek, kiadtuk a lakást és azóta otthon nélkül kóborlok a világban. Még jó, hogy világéletemben született cigánytermészet voltam, és így ez nem esik nehezemre. Az idén ősszel, ha megkapom a beutazási engedélyt, megint Amerikába akarok menni egy, esetleg két évre; hosszabb ideig a gyerekek miatt, akik nagyon hiányoznak nekem, nem akarok kint maradni. De nézetem szerint Amerika az egyetlen ország, ahol érdemes dolgozni s ahol igazán lehet keresni. S ez utóbbira feltétlenül szükségem van, mivel a férjem, aki a háború előtt magántudósként csak a tanulmányainak élt, most, hogy a háború miatt minden vagyonát elvesztette, bár van egy kis állása Berlinben, de oly keveset jövedelmez, hogy nem elég mindnyájunknak. Minthogy ezenfelül a féljem nem nyugdíj jogosult, az én jövőm sincs biztosítva, úgy hogy okvetlenül valamilyen jövedelemforrás után kell néznem. Egyébként nem félek, egészséges vagyok, a gyerekeim is azok s mostanáig mindig sikerült valahogy, s hogy a jövő mit hoz, úgyis ki kell vámi. Életfilozófiám, amelyet nehéz harcok árán sikerült elsajátítanom: élvezd, amit a ma nyújt, s ne aggódj a jövőért, ne sajnáld a tegnapot, amelynek visszavonhatatlanul vége, — s meg kell mondanom, hogy 442