Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

684. FÜLEP LAJOS — SZILÁGYI BÉLÁNAK Zengővárkony, 1929. VII. 16. Kedves Bélám, megkaptam értesítésed,

1 hogy az esperes úr

2 az áll.[am] ügyészséghez akarván áttenni Kajdi ügyét, a hamisított okmány eredeti példányát kívánja e célra. Nagyon jól tetted, hogy rögtön írtál nekem erről. Én azonnal bementem Pécsre és beszéltem egy igen kitűnő ügyvéddel és egy törvényszéki bíróval. Elmondtam nekik tövirőlhegyire, milyen ügyről és milyen emberről van szó. Egybehangzóan mindaketten azt mondták (noha külön-külön beszéltem velük), hogy a hamis bizonyítvány eredetijét a világért se bízzuk postára és esperes úr se küldje az ügyésznek posta útján! Azt mondták, elég gyakori eset, hogy ilyen módon küldött iratok a bíróságnál eltűnnek. (Az ügyvéd említette, hogy mostanában a Kúriánál egy nagyszabású ügy iratai eltűntek! Nem tudom, nem-e az Ungváry-perben, nem kérdeztem.) Azt mondták, az eljárás ilyen veszélyes esetben a következő: esperes úr megküldi a bejelentést a pécsi kir.[ályi] ügyészségnek, csatol hozzá egy másolatot a bizonyítványról (amit 1b is hitelesíthetsz; megkérdeztem, nem szükséges, hogy közjegyző hitelesítse), s a beadványban megírja, hogy az eredeti példányt személyesen viszi el valaki az ügyészségre; mikor aztán esperes úr elküldte a beadványt, egyidejűleg értesít Téged s akkor vagy 1b vagy én elvisszük az eredeti bizonyítványt az ügyészségre, ott az elnöktől megtudjuk, melyik ügyésznek osztották ki az ügyet, és személyesen annak az ügyésznek a kezébe adjuk; ez az ügyész pedig vagy maga készít róla másolatot s az eredetit visszaadja, vagy pedig átvételi elismervényt ad róla, az eredetit ott tartja és elzáija a saját, ilyen célra szolgáló Wertheim-szekrényébe! Ekkor aztán nyugodtak lehetünk. (A törvényszéki bíró azt is megmondta, az ügyészségen valahogy kifejezést ne adjunk azon aggodalmunknak, hogy az okmányt a bíróságon való elveszéstől féltjük, mert — azt mondja — az ilyesmi megtörténik, de beszélni nem szabad róla. Hanem csak azt kell mondani, hogy a postán való elkallódás tói féltjük s ezt az indokolást írja bele az esperes úr is a beadványba. Történhet pl. vasúti katasztrófa stb. — s akkor nekem végem van.) Nem kis dologról van [szó]: arról, ami mindenkinek becses, nekem az életemről, a feleségemnek pedig az existentiájáról. Ha a bizonyíték kicsúszna a kezünkből, képzelheted, mit csinálna velünk ez az ember. (A fényképezést, amit 1b tanácsoltál, említettem a jogászoknak, azt mondták rá, szükségtelen és céltalan.) Kérlek tehát, légy szíves ilyen értelemben sürgősen informálni az esperes urat és megkérni, hogy ilyen módon tegye át az ügyet a pécsi ügyészséghez. Ha már ez az egyetlen mód, hogy a sok bajon és káron valamennyire reparálni lehessen. Kajdi ma egyébként szolg.[álati] bizonyítványt kért tőlem — pályázat céljára! Viszszaírtam neki, hogy csak esperesi felhatalmazásra adhatok. Szóval most már menne — ha lehetne! Ugyan megesne nekem, ha ő most pályázhatna és valahol megválasztanák: nem azt mondanák itt, hogy a bűne miatt el muszáj volt mennie és kegyelemből elengedték máshova, hanem azt, hogy a pap elmarta, csak neki nem volt jó, mert lám, másutt megválasztták. Most már egész Pécsvárad is tele van a várkonyi botrány hírével Elég kellemetlen. 437