Fülep Lajos levelezése I.

Levelek

64. VÁLYI FÉLIX - FÜLEP LAJOSNAK Paris, Jeudi. Minuit [Csütörtök. Éjfél. 1907. XII. 10. körül] Kedves Fülep, Levelét vettem 1 és sietek még elutazásom előtt válaszolni. Teljesen átérzem a Maga helyzetét, hiszen magam is hasonlóan voltam még két év előtt olyan terrénumon (filozófi­ai vágyakkal), amelyen még kevesebb lehetőség van magyarországi érvényesülésre. Ezért szakadtam ki végleg Párisba: s ha koplaltam is egy ideig sokat, ma óriási megelégedéssel konstatálom, hogy sikerült nem csak szellemi potenciában, de realiter is „európai" íróvá vedlenem, akinek többé semmi lényeges köze a magyar globuszhoz. Ezt hangsúlyozva, azt akarom mondani, hogy Magának egy-két évi „nyelvi" küzdés után szintén el lehet ér­nie annyit, hogy németül írván (legalább konzipiálván a konstrukciókat, javítani az én közreműködésemmel mindig lehetne) európai fülekre bízhassa a mondanivalóit. Maga jól tudja, hogy énnálam nagyobb és mélyebb megértőt nem találhat; kevésbbé vagyok ugyan Gefühlsmensch, mint Maga, s így a stílusom se a Magáé, melyben minden szó érzés, ha­nem inkább hideg logika (à la Spinoza, de ez nem comparaison-); mégis jobban értékelni a Maga kvalitásait, jobban átérezni a Maga szellemi potenciáját a Maga összes segnyalói se tudják, dacára annak, hogy másfelől óriási kritikával nézem Magát, lévén olyan ember, akinek tisztán esztétikai szükséglete a mások talentumát is fejleszteni. Olyan „gondolko­dói" magaslaton tudom magam, hogy egész érdektelenül fölajánlhatom Magának a jobb karomat: ha velem akarja megtenni útját „Európába" Maga csak nyerhet, anélkül, hogy lekötelezve kellene éreznie Magát. Ismétlem, „esztétikai szükséglet" ez, ha úgy akarja nevezni olyan embernél, akit Maga a művészettől nagyon távol állónak gondol, nem is sejtvén, mekkora ,,művészet"tel lehet filozófiai problémákat végiggondolni akkor is, ha a külső forma purement logikai. Ez a sok smonca nem céloz semmi másra, mint hogy szánja el Magát teljesen a német és francia publikálásra. Azt tudja talán, hogy én a „Pes­ter Lloyd" egyik főfőmunkatársa vagyok itt Parisban 2 (politikai vezércikkezője és filozó­fiai tárcaírója): ha mielőbb lesz valamije, le lehetne közölni a Lloydban tárcának. 3 Nagy­szerűen fizet: 40-50 koronát 4 lábnyi tárcáért. És így tovább. Minden német és francia relációm rendelkezésére áll. Csak csináljon valamit, s küldje el. Címem visszatérésemig 9 Place du Panthéon marad; ha egy héten belül Berlinbe ír, címezze Hugo Renner (Red.[akteur] der Philosophischen] Wochenschrift) für Herrn Felix Vályi, Berlin­Charlottenburg, Kantstrasse 49 névre. Azután megint Paris. Dec. [ember] 10-ike felé újra itt leszek. Akkorára küldje a cikket is, 4 mely 3 nyomt.[atott] oldalnál (oktávformában) ne legyen több. Az első szám még nem jelent meg: egy-két nap múlva útnak indítok egyet.­Financialiter rendelkezésére állok rövid idő múlva. E pillanatban minden pénzem enga­geálva van kettőnk (Lavotta és a magam) útjára, mely rengeteg kiadásokkal jár. 5 De mi­helyt módját ejthetem, menesztek 50 (vagy több) lirát, januárban még nagyobb összeget. Visszatérítési terminus: a Maga által megszabandó lehetőség szerint. Lévén azonba jó időre fényesen ellátva, a terminus jó messzire kitolódhatik majd. írjon esetleg a fenti berlini címre. Szívélyesen üdvözli Lavottáért is híve Vályi 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom