Fülep Lajos levelezése I.
Levelek
el valamelyik délután 6 óra tájban a Szabadság kávéházba. Érthetőaz óhaja. Az a cikk sokat jelentett neki. Hidni kell, hogy Ady sokáig, később is abban a tudatban élt, alóla bármikor kiránthatják az existenciális talajt, olyan helyzetbe kerülhet, amilyenbe az ő költséges életmódjával - az éjszakázás, az ital sok pénzt kívánt - nem élhet, máskép élni meg nem tud. Amikor annyian el akarták veszíteni, ez a szívvel-lélekkel melléje állás nagyon jólesett neki, még ha egyelőre csak, .erkölcsi" segítség volt is, bár használt az elismertetésének is, és, mint mondta, elámu Itatta, hogy a cikk éppen olyan helyen jelent meg, ahonnan csak az ellenkezőjét várhatta, vagy hallgatást. Jól tudta, ha ilyen cikk ott valamikép megjelenhetett is, az ilyen kiállás nem veszélytelen. Ugyan nem közvetlenül és csak az Ady-cikk miatt, hanem egy másik miatt is, a mágnások parancsára a felelős szerkesztő pár hét múlva fölmondta az állásomat. Elmentem a mondott helyre a kívánt időben. Megtörtént a megismerkedés. Nem írom le a körülményeit, bár érdekesek voltak. Csak annyit, hogy az első pillanattól kezdve meghatározódott az egymáshoz való viszonyunk. Bár elég nagy volt köztünk a korkülönbség, néhány hónap hijján nyolc év, ő huszonkilenc, én huszonegy, meg aztán ő országos nevezetesség, én csak az irodalmi-művészi körökben számontartott ifjú, nem éreztem különbséget akkor se, később se soha, az első perctől kezdve úgy voltunk, mintha egyidős, régi barátok volnánk; igaz, hogy ő, amilyen nagy virtuóz volt, ha akarta, a maga felsőbbségének éreztetésében, ugyanolyan virtuóz tudott lenni a különbségek eltüntetésében. Velem a fensőbbségét sohasem akarta éreztetni, sőt voltak később alkalmak, amikor jogosnak elismert kifakadásaimkor egy kicsit megjátszva, mórikálta a megszeppentet, respektálta, amiket mondtam. Búcsúzáskor meginvitált, hogy találkozzunk máskor is, bár ugyanakkor ismételten hozzátette, a világért se akar engem „az ő éjszakáiba" idézni, sőt inkább megvéd tőlük, nem nekem valók. Kérdésemre azonban mégis megmondta, éjjel hol és mikor található. (Fülep II. 47-48.) 3 A Szabadság-tér közelében volt, a Batthyány-örökmécses mellett. 20. MIHÁLYFI KÁROLY - FÜLEP LAJOSNAK Bp. 1906. IV. 7. Igen tisztelt Fülep úr! A „Magyar Szemle" f. évi március 22-én megjelent száma, - amelyben a köztünk lefolyt beszélgetést közölni szíveskedett 1 - elkerülte a figyelmemet és csak pár nap előtt figyelmeztetett rá valaki. Megszereztem és elolvastam. Őszintén megvallom: megdöbbentem azokon a lapszusokon, amiket ejtettem. Láttam, hogy szavaim nem fedik mindenben a meggyőződésemet. Különösen a Paulayra vonatkozó passzus 2 háborgatta meg erősen a lelkiismeretemet. Úgy látszik, egy - felfogásom szerinti - hibájáról beszéltem, de száz a köztudatban élő - erényéről hallgattam. Paulay nem szorult rá, hogy nyelvbotlásommal szemben megvédjem. Paulay hozott engem a Nemzeti Színházhoz; ő egyengette előttem a haladás útját és haláláig a legmelegebb atyai szeretettel viseltetett irántam. Teljesen jogosultnak kell tehát elismernem azt a megütközést, amit ez a pont még a barátaimban is keltett és igazuk van, mikor nemcsak prepotenciával és igazságtalansággal vádolnak, de hálátlansággal is. Még valamit. Mikor a 80-as évek elejéről volt szó, azt mondtam, hogy Halmi volt az egyedüli, aki nem szavalt. Ez is képtelenség. Hát Szigeti József, Feleky, Náday, Újházi? 5 Az egész ország tudja, hogy soha életükben nem szavaltak. Már ez is bizonyítja, hogy csupán nyelvbotlásokról lehet szó. Nem mentegetni akarom magamat e pár sorban. Csakis a lelkiismeretemet akarom megnyugtatni, amelynek szava az én suprema lex-em. A többiért szívesen viselem az odiumot. Igen kérem: adjon helyet e néhány sornak. Fogadja nagyrabecsülésemet és őszinte tiszteletem kifejezését. Mihályfi Károly 39
