Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

annak, akire szemet vetnek, s kezükbe kerül! Ha a fejek nem nyílnak meg önként, meg kell lékelni őket - ez kultúrprogramjuk sarkalatos alapelve. Legvörösebb posztó a szemükben a vallás. Hogy is kegyelmezhetnének annak, amit százezrek közösen vallanak, mikor csak a tömeget megtagadó, megvető, tőle elrugaszkodó nagy egyéniség ér valamit ezen a kisszerű világon? Papini stílusa tömény firenzei, mikor róla szól: A mi kedves embertársaink, meg kell hagyni, eléggé vallásos állatok, s legjobban a papi csuha vagy valamelyik hiteles szentély árnyékában érzik magukat... a misztériumnak ez a szüksége, a parancsoló ösztön, hogy az ember valamit a saját Én-je fölé emeljen, azt hiszem, egyik jele - a sok közt - az emberi tömeg gyógyíthatatlan alacsonyrendűségének. Igazi szabad szellemek a tökéletes ateisták - akik nem állítottak valami fagyos absztrakciót, amilyen az Emberiség vagy az Igaz a régi és esztétikus istenek, Brahma vagy Jehova helyére... Lényege a gyönyörűségnek, hogy rövid, s tán épp ezért keressük: az örök boldogság állapotát el sem tudom képzelni másként, mint valami feneketlen isteni untatást. Ebben Buddha mélyebbnek mutatkozik azoknál a sémitáknál, akik a keresztyénséget adták nekünk... - Szóról szóra így. így indul a Krisztus története leendő szerzője. Ha már vallás kell, legyen benne Isten az ember. A filozófiát, mely ennél alacsonyabb célt állít, halálra ítélik. Fel fognak forgatni mindent fenekestül, jakobinusabb forradalmat fognak csinálni a filozófiában, mint volt a francia, ki fogják irtani a régit gyökerestül, és teljesen újat állítanak helyére. Papini irtózik mindentől, amit már mondtak valaha, minden ételtől, akármilyen kitűnő, amilyet már evett más. Majd ők megadják a megistenítő vadonatúj filozófiának programját. A portyázások után megkezdik a beharangozott rendszeres hadjáratot. Mivel azonban kész és következetes menetrendjük nincs a felé az állomás felé, melyre istenekként érkezzenek meg, jóformán számonként változtatják az útirányt. Addig-addig, hogy egy év leforgása alatt a föllengző, eget ostromló, légvárakkal dobálózó mámor hegyfokáról alákanyarodnak az amerikai eredetű, praktikus, nagyon is földi és józan „filozófia", a pragmatizmus útjára. Mire belemelegszenek az irtó hadjáratba, melyet különösen a pozitivizmus, monizmus és evolucionizmus ellen, külföldi képviselői közt főleg Spencer, a hazaiak közt Ardigö, Lombroso, Sergi, Ferri stb. ellen viselnek, Papiniék már nem is tekintik magukat filozófusoknak vagy olyanoknak, akik azok készülnek lenni. Legföljebb, azt mondja, olyan filozófusok vagyunk, akik kigázolunk a filozófiából, túlhaladtuk, vagy azon vagyunk, hogy túlhaladjuk. A pragmatizmus elvi elvtelenségével megállapítják, hogy minden kérdésről többféle elmélet lehetséges, ami a maga idején egyformán hasznos lehet mind. Egyszóval a nagy idealisták ekkor - a saját szavuk szerint - szofisták. Végre Papini kirukkol a nagyágyúval, amivel már évek óta ijesztget. 1906-ban kiadja leszámolását az egész filozófiával II crepuscolo deifilosofi (Filozófusok alkonya) címen, nyilvánvaló reminiszcenciával Nietzsche Götzendämmerung-jára. Sorra veszi azokat, akik a XIX. század gondolkozásának valamiképpen irányt jelöltek, s egymás után bunkózza le őket. Ezek: Kant, Hegel, Schopenhauer, Comte, Spencer, Nietzsche. Jellemző a zárófejezet fejedelmien legyintő címe: Elbocsátom a filozófiát. - Mondjam-e, hogy a fejezetek mögött nem szerénykedik a fölsorolt filozófusok mélyebb tanulmányozása és alapos végiggondolása? írójuk korát, sokágú hadakozásait, betűontó szaporaságát tekintve, lehetetlenség is. A legfontosabbakat, Kan273