Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

teletre méltó értékeket produkáló, elmélyedő, maga útján járó művészt, kit művészi mozgalmak keltésétől távol eső alkotásaiban is lehet és kell becsülni. Szóval Elek írásából megérthetni, hogy mért került Nagy Balogh halála után nyomban a múzeumba, s mért nem volt és nincs szerepe a múzeumon kívül viaskodó aktuális művészetben, az ars militansban.

1 A Nagy Baloghról mint művészről rajzolt képet Bálint Jenőnek Nagy Baloghról, az emberről közölt emlékezései egészítik ki, a könyvet magát pedig egész sereg kitűnő reprodukció teszi teljessé. PETHES IMRE Szabott lapokra - hely híján - néhány soros írás: nem búcsúztatóul, csak a viszontlátásig búcsút intve a kézzel a hajóra szállónak. Mert nem lehet, hogy akit oly rég láttam, akire mindig gondoltam, úgy vágytam hallani a hangját, beszédét, s elmondani Neki, mim volt s mim nekem - ne mondhassam el Neki, ne lássam soha többé. Nem lehet, mert ami Benne együtt volt, nem hat évtized növelte eggyé, hanem évezredek, és többé széjjel nem bomolhat - ahogy előttem áll, tekintetével, szájával, szavaival, s aminek jele volt rajta minden, lelkével: bizonyság nekem. Bizonyság - de a vágyakozónak nem elég, semmi sem elég, csak a bírás. S ez szakadt meg - biztatom magam - csak rövid időre, mégis fáj. Es addig? S akik nem látták? Azzal, hogy elparentáltuk - minden elintéződött? Marad az emlék, időnként emlegetés - egyre halványulva, s végül semmi, a puszta név? Olyan valami jött el Benne hozzánk, ami századokban ha egyszer - én hiszem, hogy még megtalálom, de a többiek, itt velünk lévők, utánunk jövők, Nélküle kevesebbek: nekik mentsétek meg Belőle, amit még lehet, víjatok érte Szávitri módjára, kapaszkodjatok az elszálló árnyba, fogjátok itt Belőle, amit még lehet: akármilyen kevés is - sok. Vannak, akik naponta együtt voltak Vele. Látták dolgozni, látták, hogy indul el a mezítelen szereppel, csupasz szavakkal, s vitte fel el se gondolt magasságokig - látták kínt gyötrődni, naponta hallották a hangját, a lélek hangját, melynek a jajszava belénk maródott, mint a sósav, az örökkévalóság se mossa ki -, megállni komiszságok között, nyugodtan, nemesen - cselekedni tisztán, szentül - , szeretni, hűnek, barátnak lenni, ahogy csak Ő tudott: gyűjtsétek össze, ami kép maradt róla, jegyezzetek föl mindent, amit csak tudtok, mert bizony, ritkán ad Isten ilyen alkalmat, nagyok közt nagy, aki köztetek járt. S aki munkában legtöbbet volt Vele, és alkalomról alkalomra, évek során, annyit tudott mondani Róla, hogy szinte egy könyvtárra való - Hevesi Sándor, most le is muszáj írni mindent. Amíg még friss és eleven Belőle minden - mert gyarló az ember, halogató, s az idő elmos mindent, válogatás nélkül, közömbösen. * A színész esztétikáját máig se írták meg. Szinte közhellyé vált már az esztétikán rúgni egyet, akiknek sejtelmük sincs róla. 262