Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
mészét, amely nem valamilyen már, amint e szót kimondom. A „természet" nem a konkrét természet, amilyet látunk s megélünk, hanem absztrakció, amilyennel a művészet sohasem találkozik - akárcsak az absztrakt térrel - , ennélfogva nem is utánozhatja. Olyan természet, mely a maga abszolút voltában létezik számunkra, s amelyet - mind ugyanazt látva - görögök, quattrocento, XIX. század naturalizmusa stb. csak épp a maguk változott „művészi fölfogása", „ízlése", „stílusa" stb. szerint „adnak vissza" más és másként, csupán a teóriában kísért. A valóságban nemcsak a „visszaadás" módja, hanem maga a természet más minden esetben. Annak az abszolút természetnek ugyanis meghatározatlannak, vonatkozástalannak, más szóval megformálatlannak kellene lennie. Minden meghatározottság már: forma; határ = forma. Teljesen formálatlan természet azonban, szóval olyan, amilyet a maga művészete szerint csak akkor formál meg valaki, amikor lefesti, lemintázza vagy leírja, egyáltalán nincsen számunkra. Amit a művész a művészi formálás alkalmával lát, valamennyire már megformált, mert vonatkoztatott, meghatározott „természet". Talán nem mindig a művészet kategóriái szerint is való formálás, de mindig formálás. S ahogy nincs meghatározatlan „természet", úgy nincs meghatározatlan „élet", „ember" se. Az „élet" is, az „ember" is csak valamilyen meghatározottságban, formában, megformáltságban létezik számunkra. Akármilyen kaotikus még ebben a megformáltságban az empirikus világ és élet - világnézeti, filozófiai, vallási vagy művészeti szempontból nézve -, káosza formák káosza; mert aminek nincs valamilyen formája, egyáltalán nem is létezik számunkra. (A görögök azonosították is a formátlan anyagot a semmivel.) Láttuk, hogy még az impresszionizmus is elismeri, mert felismeri a természet eleve megformálódását. S ez a legfontosabb alaptény a művészet és világnézet viszonyában, melynek a többi már következménye, hogy: az élet és természet maga is már valamilyen fokig való formálás. Ebben a tényben gyökerezik a világnézet általános és elvi jelentősége a művészet „tartalmára" nézve. (Szándékosan csak a naturalizmussal példázgatok itt, mint szélsőségében is tanulságos esettel; mert ha még a tisztán „utánzásra" törekvő naturalizmus formáját is világnézet determinálja, mondani sem kell, hogy a tudatosan és akartan világnézeti tartalmakat kifejező művészetekét is.) Formáitság nélkül tehát nincs világ, mert formálás nélkül nincs emberi szellem. De még ez sem elég. Semmi sincs külön, hanem minden valamilyen szövedékben. Tudományos vizsgálat célzatával izolálhatok valamely jelenséget, de az mégis csak valamilyen szövedékben „létezik" számomra. Minden tárgy, minden dolog, minden képzet és fogalom csak valamilyen szövedékben fordul elő - anélkül soha -, s abban a szövedékben leli meg sajátos értelmét. Sőt ugyanaz az objektum több szövedékben előfordulhat, s eszerint értelme jelentékenyen módosul. így pl. az „ember" előfordul az empirikus élet, a zoológia, pszichológia, metafizika, vallás, etika, művészet stb. szövedékében, s más értelme van az egyikben, mint a másikban. S ugyanez szól bármelyik fizikai objektumra vagy akármelyik fogalomra, olyanra is, amelyik már maga is szövedéket jelent, mint az „élet", „természet", „világ" stb. Abból, ahogy ezeket a különféle szövedékeket megneveztem - bár nem soroltam el mind, mert sok lehet - , már nyilvánvaló, hogy mindmegannyi különféle rendszer. S ezzel revelálódik a szellem legmélyebb és legáltalánosabb törvénye: az, hogy a szellem legutolsó ízéig, a legutolsó atomig, amit az analízis elválaszthat: rendszer. 252
