Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
ränd ködét, melyből az egyaránt félreértő le- és felbecsülés táplálkozott. Ma már kétségtelenül elintézettnek tekinthető, hogy a gótikus plasztika formája egyáltalán nem „primitívségének" (jó vagy rossz, dicsérő vagy elvető értelemben) következménye, ha alkalmilag egy-egy művön kimutatható is kezdetlegesség: hisz a gótika éppen nem kezdetleges és primitív művészet, melynek sajátosságai kezdetlegességéből volnának érthetők, hanem sok százados művészi fejlődésnek és gyakorlatnak betetőzése. A gótikus plasztika alakjainak állítólag „primitív" merevsége, ösztövérsége, elnyújtottsága, tipizáltsága, drapériáinak stilizálása stb.: tudatos és akart formája a késői középkor transzcendens világnézetének, szupranaturalizmusának és spiritualizmusának. Kétségtelen, hogy a középkor a művészettel is tanítani akar, s a katedrálisok szobordísze ezt a célt szolgálja is (idáig a Málé igazsága) - de ebből a tendenciából magából a szobrászatnak legföljebb didaktikus témáira lehetne következtetni, formájára már nem, mert ugyanazok a témák - keresztyén tanítások, igazságok, bibliai történetek stb. - más megformálást is találhatnak. A didaktikus témák is csak anyaga, hogy úgy mondjam, szellemi anyaga a középkori spirituális világnézetnek, melyen magát kifejezi. De hogy abból a témából - bibliai történetből, keresztyén tanításból stb. - éppen az a forma lesz, annak nem a téma az oka (s itt szűnik meg Málé igazsága), mert az a téma százféle formát ölthet, hanem a lélekről és testről, Istenről és a világról, az örökkévalóságról és a földi életről való egészen speciális felfogás, mely benne kifejezi magát. S amikor a témát úgy formálja, hogy azt jelentse, amit ő akar vele jelenteni, azzal egyúttal megformálta a „formáját" is. Mert nincs még egy külön forma: csak az van, amelyben a téma megjelenik. Motívumait a gótika mind úgy kapja, de teljesen át- és átformálja a maga világnézetének szövedékében úgy, hogy egészen új képletek születnek, melyek az átvétel alapjául szolgáló eredetivel olykor éppenséggel ellentétesek. A formáló princípium, a „princípium formationis", tehát a szobrászatban nem az építészet és nem a primitívség, de nem is a didaktikus témák, hanem: a késői középkor keresztyén világnézete, mely azt az építészetet kívánta, mely a szobrászatban előforduló „primitívségeket" eltűri, mivel ideálja nem a testi proporciók tökéletes harmóniája, s mely azokat a témákat választja és szuverénül fölhasználja. Deum et animam scire cupio. Nihilne plus? Nihil omnino 5 - ebben fejeződik ki a középkori ember állásfoglalása a világ egyeteméhez és a művészet egyeteméhez, ezzel tekint a természetre és az emberre egyfelől, a művészetre másfelől, ez vonja meg a határt a reá nézve fontos és a nem fontos között, s ez teremti meg a formát mint határt minden jelenségen, amelyhez hozzányúl. A szó szoros értelmében azt lehet mondani, hogy ez „mintázza", ez faragja a szobrokat - mert a lélek, melyet a középkori ember „tudni" s a művészetben látni akar, nem valami absztrakció, „határfogalom", vagy legjobb esetben szenzációk, érzetek stb. gyűjtőfogalma, mint a mai ember számára, hanem konkrétum, sőt az egyedüli igazi konkrétum a világmindenségben Isten mellett -, amely olyannak „tudja" magát, amilyennek látja magát a szobrokban. Ez a lélek a tartalma a gótikus plasztikának a témák sokféleségében, s ez a tartalom a maga meghatározottságában határozza meg a formát is, melyben a művészet szférájában megjelenik. Szóval nem határozatlan, bizonytalan, megfoghatatlan és iránytalan valami. „Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár citera, nem adnak megkülönböztethető hangokat, mi módon ismerjük meg, amit fuvoláznak vagy citeráznak? Mert ha a 239
