Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

Kéziratban fennmaradt írások

egy-egy motívumot szolgáltathattak neki, nyersanyagot a többi között, anélkül hogy az egésznek szellemét és velejét megihlethették vagy érinthették volna. A Commedia koncepciója - a túlvilágjárás - abszolúte nem új, s talán nincs még egy koncepció, amely oly népszerű a középkorban, s szellemével annyira rokon, mint ez. A Commedia újdonsága és jelentősége természetesen nem is e koncepV cióban keresendő. Alapgondolata: a lélek sorsa, megváltása, misztériuma, az összes középkori legendáknak, misztériumoknak és vízióknak témája. A középkor világnézetének bázisa az a gondolat, hogy a túlvilág a földi életnek szempontja, célja, mértéke és igazi értelme. Ebben a száraz mondatban több mint másfélezer esztendőnek érzésmódja van brutális egyszerűséggel kifejezve. Az, ami Platón előtt, továbbá Platónban s utána a hellenisztikus filozófiában még inkább a tudományos, metafizikai spekulációnak eredménye volt, a mindenségnek két részre, a valóságos és változatlan, s a változó és igazi valóság híján lévő árnyékvilágra való szakítása, az itt, a középkorban, a mindennapi életet keresztül-kasul szövő, az emberek életét irányító vitális erővé vált. Természetesen változott formában. A platóni ideavilágból a keresztyén túlvilág konkrét formában nőtt ki, eggyé válván a keresztyénség szentjeinek közösségével, továbbá Krisztus és Mária alakjával s az Ótestamentum teremtő istenével. Míg a platonizmus a görögségben a mitológia föloldását jelentette, addig itt - nevezetesen neoplatonisztikus formájában a judaizmussal s egyéb orientális elemekkel való szinkretizmusa folytán - új mitológia metafizikai hátterévé kellett hogy váljon. A filozófiai elem ebben a világfölfogásban természetesen csak a tudományos irodalomnak privilégiuma; a nép költészetében ugyanez az alapelv - a túlvilág mindent abszorbeáló jelentősége - érzéki, gyakran barbár és vaskos formákban fejeződik ki. De a nagy egység ebben az egész középkori társadalomra érvényes világnézetben tagadhatatlan: a különbség a nüanszokban van, s a fölfogás többé-kevésbé tudományos voltában, a szellem azonban ugyanaz. A tudományos traktátusokban s a népszerű prédikációkban, a metafizikai bizonyítékokban s a legendákban, a doktor-kalapos költők latin verseiben s a népszerű moralitásokban és misztériumjátékokban a nagy probléma ugyanaz, melyről kifejezetten vagy kifejezetlenül mindenkor szó van: az emberi lélek sorsa ebben s a következő életben, a túlvilági élet ideájának jelentősége a földire. Ebben a szellemben született meg a Divina Commedia, ez az alap, melyen egész épülete áll. A Commedia talán legnagyobbszerű mintája azon műalkotásoknak, melyekben a fogalmi elem s a közvetlen élmény szerves egésszé olvad: aligha van még egy oly költemény, melyben ennyire absztrakt fogalmak ennyire közvetlen élményekkel érintkezzenek. Előrebocsáthatjuk, hogy a művészileg döntő és formáló elem az utóbbi, az egésznek értelméhez azonban az előbbiből kell kiindulnunk. A Commedia alapját tevő s az egész költeményen végigvonuló fogalmakat ekképp foglaljuk össze (Fr. de Sanctis és nagyrészt Dante szavaival): Az emberi lélek hona a menny, ahonnan alászáll, lénye isteni természetű; mikor kikerül isten kezei közül, együgyű és tiszta, de két képességgel bír: egyik az ész, másik a vágy, más szóval a szellemi s az akarati képesség, a hajlandóság, a szeretetre való diszpozíció; a hajlandóság - appetitus, szeretet - a jó felé vonzza, de tudatlanságában nem különbözteti meg a jót, a hamis, csalóka látszatot követi s megtéved; 233