Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
Kéziratban fennmaradt írások
felé repülni egy fehér felleggel, Beatrice lelkével, s mintha énekelnék: Osanna in excelsis. 2 0 S azután, mindig vízióban, látja a halott Beatricét kiterítve. Irigyli és szereti a halált, mely, miután Beatricét érintette, kívánatossá válik. E vízió után Beatrice újra megjelenik neki látomásban, másik nővel együtt, aki úgy jár előtte, mint Keresztelő János Krisztus előtt. Ezután Beatrice valóban meghal, de a költő csak megemlíti halálát, miután annak végbemenését s az önmagára tett hatást már leírta a vízió előadásában. Itt, ahol a valódi meghalásról van szó, Beatricének a kilences számhoz való viszonyáról okoskodik, amely okoskodásban az a legnevezetesebb, hogy Beatrice világrajöttében, akinek életében a kilences szám oly sűrűn szerepel, a kilenc mozgó mennyég együttműködött, s hogy továbbá Beatrice maga a kilences szám, melynek gyöke a három, itt a Szent Háromság - amivel Beatrice isteni eredete és mivolta a legteljesebb módon bebizonyosodik. Beatrice halálával abszolút tisztaságban és tökéletességben azzá válik, ami már földi formájában volt, spirituális szépséggé, mely az angyalokét meghaladja. De Dante nem marad teljesen hű ehhez az ideálhoz: egy nő, aki az ablakból részvéttel tekint le reá, megejti inkább szemét, mint szívét, s ehhez szonettet ír. De csakhamar feltámad benne a lelkiismeret gyöngesége miatt, újra Beatricére gondol, aki vízióban megjelenik előtte, mire oly nagy megbánás tölti el, hogy szakadatlanul sír. S ezzel a Vita Nuova befejeződik, a jövőre s a Divina Commediára utaló következő sorokkal: „... csodálatos vízió jelent meg nekem, melyben oly dolgokat láttam, amik rábírtak, hogy az áldottról ne mondjak semmit mindaddig, amíg méltóbban nem tudok szólni róla. S hogy ezt elérjem, törekszem s tanulok, amennyire tőlem telik, tudja ő valóban. Ha úgy akarja Az, aki által minden dolog él, hogy életem még néhány esztendeig tartson, róla (Beatricéről) oly módon fogok szólni, mint ahogy még sohasem szóltak senkiről. S azután tessék úgy Annak, aki a nagylelkűség Ura, hogy lelkem eljuthasson úrnője dicsőségének szemléletére, amaz áldott Beatricéére, aki dicsőségesen tekint annak ábrázolatjába, qui est per omnia saecula benedictus. " 2 1 A dolce stil nuovo tulajdonképpen még csak érzelmes és finom játék az ideállal, amelynek később a maga egész kozmikus hatalmával kell kibontakoznia. A morális átalakulás és regenerálódás hiányzik még belőle: a szenvedések, az aszkézis még inkább csak elmélet, fantázia, költői kellék, dilettantizmus és szándékosság benne, szellemi gyönyörködő önkínzás, melyet fel kell váltania az élet igazi, elkerülhetetlen megpróbáltatásainak. A Vita Nuova költőjében már megvan a diszpozíció arra az eljövendő aszketizmusra, melyből a Divina Commediának kell megszületnie: maga a Vita Nuova mintegy gyakorlat hozzá, előiskola, mint amilyenen az igazi szerzeteseknek kell átmenniök. Már benne van a gondolata és vágya a megváltó nagy szenvedéseknek, mert a jelenlevőkkel nem éri be, megnöveli, egzaltálja őket. Mint a szerelem aszkétája lép föl benne Dante, aki mindenét feláldozza szíve egyetlen tárgyáért: élményei világtól mentek, tisztán lelki élmények, az ideálért való küzdelem fázisai, mivel a világhoz kötő minden szála elszakadt. A Vita Nuovában már benne van az egy dologért mindenről lemondásnak lelki diszpozíciója. S abban a formájában van benne, amely a nagy szenteké és aszkétáké: önkéntelen, akaratlan, végzetszerű. Dante passzíve viseli el ezt az egy dolognak odaáldoztatást, mivel lelkében nincs más ezzel versenyre kelhető diszpozíció - a predesztináció keze nyugszik rajta. A nagy szenteknek és aszkétáknak nincs választásuk, azzá kell lenniök, amivé elhi225
