Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
Kéziratban fennmaradt írások
ahol fejére tette Itália koronáját, Henrik útja diadalút volt. Azok közt, akik hódolni eléje mentek, kellett Danténak is lennie; a Henrikhez intézett episztolában mondja, hogy látta őt s megcsókolta lábait. Dante lelkiállapotára mi sem jellemzőbb, mint hogy a monarchát e szavakkal aposztrofálja: Ecce Agnus Dei, ecce qui abstulit peccata mundi. 1 6 Henrik visszaültette a száműzötteket városaikba, de ezzel béke helyett új visszavonásoknak vetette el magját, mert a vérszemet kapott száműzöttek véres bosszút álltak. Firenze a legelkeseredettebb ellenállásra készül, s fűt-fát megmozgat önnön megerősítésére. Dante vehemens episztolát zúdít a lázadók ellen, akik szerinte isten ellen lázadnak, amikor nem akarják elismerni a császár istentől származó jogait. Henrik azonban késedelmezett a Róma felé vonulással, mert az észak-olaszországi városok sok dolgot adtak neki, s addig nem akart továbbmenni, amíg ott rendet nem csinált s el nem ismertette magát; hiába a hívó szózatok, köztük ismételten a Dantéé, aki Firenze, a lázadás főfészke ellen ösztökéli a császárt, Henrik Brescia falai alól nem mozdult. Mikor aztán végre Genován át Rómának vette útját, s megérkezett az örök városba, nem volt benne köszönet, mert Róbert király a toszkán és bolognai guelfekkel egyetemben előzőleg elfoglalta a Vatikánt és Angyalvárat, s nagy pusztításokat vitt véghez. Közben a pápa levetvén az álarcot, kimutatta eredeti szándékát: ráüzent Henrikre tilalmakkal, jogait megnyirbálta stb. Ebből a császári és kúriai jogtudósok között nagy vita támadt, éveken át tartó, a császár és pápa jogait illetőleg. Hogy e kérdések mekkora fontosságúak voltak Dantéra nézve, arra példa az ő De Monarchiába s a Commediának számos helye. Henrik Firenze ellen vonult, igen megnövekedett sereggel, s úgy látszott, hogy vállalkozását siker fogja koronázni, de 1313 augusztusában Buonconventóban meghalt. A Henrikben bizakodóknak ez a csapás természetesen kimondhatatlan veszteséget jelentett; legtöbben isteni végzést láttak benne. Dante nem veszítette el reményét, hitt a Gondviselésben, hogy az egyik szabadító helyére másikat fog támasztani. Körülbelül erre az időre tehető a Divina Commedia írásának kezdete, úgyhogy teljes megalkotása az 1314-21. esztendőkre esnék, tehát mindössze hét esztendőt venne igénybe. Henrik halála után legállandóbb tartózkodási helye a bőkezű, művészetet és tudományt kedvelő, a nagy renaissance kori humanista fejedelmekre emlékeztető Cangrande della Scalának veronai udvara, akinél kétségkívül nagy becsülésnek s gondtalan jólétnek örvendett, úgyhogy szívvel-lélekkel nagy művéneks tanulmányainak szentelhette magát. A Cangrande udvarában való tartózkodás idejére teendő a De Monarchia írása is, szóval Dante utolsó esztendeire, de még Ravennát megelőzőleg. Veronából, melyet elhagyott (1320), nem tudni bizonyosan, mely okból, Ravennába költözött át, honnan megtisztelő meghívás érte Ravenna ura, a kitűnő és nagy műveltségű Guido da Polenta részéről. Itt rendkívüli szeretet és csodálat vette körül. Pártfogója megtisztelő megbízásokat, követségeket stb. bízott reá, többek között Velencébe küldötte követségben, s valószínű, hogy az úton betegséget szerzett, amelyben 1321 szeptemberében, 56 éves korában meg is halt, mindenkitől megsiratva és gyászolva, kevéssel azután, hogy a Commediát befejezte. Halála után egész legendakör támadt alakja körül, amely legjobb bizonyítéka neve népszerűségének s a csodálatnak, mellyel a köz neki áldozott. Mindazt, amit előző századok nagy emberekről meséltek, a hagyomány mihamarabb reá ruházta át. Nagy művét 221
