Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
festményhez, mint reliefhez. Elrettentő példái ennek a stíluszavarnak a firenzei S. Lorenzo szószékeinek reliefjei. Pedig az egyes motívumokban mennyi gazdagság, változatosság, mennyi zsenialitás és tudás. De minden vigasztalanul elvesz az egymás hegyén-hátán nyüzsgő alakok tömkelegében, a kompozíció felesleges bőbeszédűségében, az egésznek túltengő festőiségében. A padovai reliefek is erőszakot követnek el a relief stílusán, és olyan hatásra törekszenek, amelyet a relief sohasem érhet el sajátos, speciális értékeiről való lemondása nélkül. De időnként hátat fordított a naturalizmusnak, és az antik ideálnak hódolt. Egész élete ennek a két tendenciának váltakozása. Találkoznak-e, kiegészítik-e egymást? Közelebb hozza-e az antik ideált a modern ember igényének megfelelő fokozottan naturalisztikus tartalom? A nyers naturalisztikus anyag átalakul-e végleges plasztikus képletté? Nem-naturalisztikus fázisainak csúcspontjai a következő alkotások: Szent György a firenzei Or. S. Michelén (félig még gótikus); tizenöt éves naturalisztikus időköz után a bronz Dávid a Bargellóban; puttók; majd a dekoratív énekes tribünök a firenzei dómban s a pratói szószék; a dekoratív Annuntiatio a firenzei Sta Crocéban; tízéves időköz után a Gattamelata Padovában. Mindezeknek az alkotásoknak a naturalisztikus szobrokhoz alig van valami közük. Amit Donatello az utóbbiban tanul, azt alig alkalmazza az előzőkön. Amennyire részletező, minden vonásban a karakterisztikusat, a természeti jelenség illúzióját kereső a prófétáknak előadása, annyira elnagyoló, minden pusztán individuális vonást mellőző, szigorú kompozícióra törekvő a bronz Dávidé. Egymás mellett látva őket, ki hinné, hogy ugyanazon mestertől valók? A prófétáktól nem vezet út a Dávidhoz, és nincs az a nyakatekert kritika, amely meg tudja vonni. A bronz Dávid ősei nem Donatello megelőző művei közt keresendők, hanem antik szobrok között. Mint ahogy egyfelől naturalisztikus fázisaiban Donatello minden ízben tovább ment az egyik irányban, úgy antik hatás alatt álló fázisaiban egyre tovább ment a másikban. A két irány kölcsönhatása azonban jelentéktelen, s inkább csak a részleteket illeti. Naturalisztikus tanulmányainak köszönhető antik hatás alatt álló szobrain az emberi organizmus behatóbb ismerete, az izületek hangsúlyozása, ami különben az antik szobrok alaposabb tanulmányozásának eredménye is lehet. Már ez a bizonytalanság is jellemző. De akárhogy is legyen, az utóbbi körülmény eléggé motiválja, anélkül hogy az előzőre feltétlen szükség volna. Még nyilvánvalóbb az antikizáló törekvések hatástalansága a naturalisztikus fázisokra. Nem mintha egyes antik motívumokat Donatello nem használt volna fel ezekben a fázisaiban is; de ahogy felhasználta őket, teljesen a naturalizmus szellemében történt. S ha meggondoljuk, hogy a Gattamelata után készült a sienai Keresztelő Szent János és a San Lorenzo szószékei! A szakadék, mely kezdetben csekély volt a két irány között, minden felváltódásnál növekedett, míg végre mérhetetlenné és áthidalhatatlanná vált. Donatello örökre adós maradt azzal, amit tőle várni lehetett: a naturalisztikusan felvetett prófétamotívumoknak plasztikusan monumentális megoldásával. Ehelyett a legszebb modern lovas szobrot kaptuk tőle. Monumentalitását és plaszticitását sok tekintetben antik őseinek köszönheti, ami semmit sem von le értékéből. Csak azt mutatja, hogy Donatello adós maradt problémájának megoldásával. Ő korának minden törekvését annyira egyformán, erősen - mindenikben a végletekig menve képviseli, hogy lehetetlen volt összeegyeztetnie őket. A közöny, mellyel a tartalom 190
