Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

dől el, honnan a tévhit, hogy a műértésnek, a művészetre nevelésnek kérdését csak úgy játszva, ötletszerű, felületes társalgásokkal lehet elintézni? Egész addig, amíg nincs meg a módszer, egy lépést sem lehet tenni előre. Ezt a módszert pedig valóban hozzáértő embereknek, pedagógiai, filozófiai tudással és műértéssel megáldott embereknek kell megteremteniük. A tanítóknak és középiskolai tanároknak, mint elsősorban gyakorlati embereknek, nem ez a hivatásuk, hanem a már megteremtett módszernek minél alaposabb és intelligensebb alkalmazása. Ennek a módszernek esztétikai és nem históriai alapelveken kell felépülnie, mert a cél az, hogy az iskola ne műtörténészeket, hanem a művészetet élni tudó embereket neveljen, s mert, továbbá, a legelemibb kérdés is, végeredményben, esztétikai alapelvekre megy vissza. Ide tartozik pl. a rajzoktatásnak módszere is, amelyet szintén lehetetlen esztétikai elvek nélkül elképzelni. Az a változás pl., amely az utóbbi időkben a gyerekek rajzoltatása módjában beköszöntött (a természet után való rajzolás stb.), kizárólag egészséges esztétikai szempontok érvényesülésének eredménye. A gyerekekben a rajzolási kedvnek fölébresztése és fönntartása, a természettel való kapcsolatuk stb. nélkülözhetetlen föltétele a művészetre való nevelésnek. (Jól tudta ezt az én derék tanárom Nagybecskereken, Streitman Antal, aki sok évvel ezelőtt az első, máig is emlékezetes, érdekességében és gazdag tanulságaiban - szerintem - ez ideig sehol el nem ért gyerekrajz kiállítást nyélbe ütötte.)

2 Meggyőződésem szerint tehát mindenekelőtt a módszer elemi fogalmainak tisztázására van szükség. Hozzáértő emberek foglalkozzanak behatóan a kérdéssel, s adjanak kész terveket, ne puszta ötleteket. Ötletekkel nem menni semmire. De olyan emberek szóljanak a dologhoz, akik a helyi szükségletek ismeretéből induljanak ki, ne pedig innen-onnan azonmód átvett ideákból. Lichtwark

3 ismerete az ilyesmihez ugyancsak elégtelen. Itt kényes és finom dolgokról van szó, ahol a nüanszokat nem lehet mellőzni. Egész addig, amíg nem a mi talajunkból s a mi szükségleteinkből indul ki a kezdés, nem érünk el eredményt. Tanuljunk már meg magunk is elkezdeni valamit. De vakard meg a magyart, kibújik a német. S ha legalább a jó német bújnék ki. Mert a jó német jó dolog, s nekem sohasem volt s nincs elvi kifogásom valami ellen, csak azért, mert idegen. Csakhogy úgy áll a dolog, hogy akiknek nincs tehetségük a kezdeményezésre, rendesen nincs tehetségük a helyes dolgok átvételére sem. Átvenni tudni, ehhez nagy talentum kell és sok tudás. A módszer kérdését tehát nem lehet elodázni. Amíg ez úgy-ahogy el nincs intézve, addig fölösleges a szót vesztegetni. Mert egész addig legföljebb egyes, a véletlennel operáló kísérletek kritikájáról lehet csak szó, nem pedig rendszeres munkáról. S vajon mit használ az ügynek, ha megállapítjuk, hogy ennek vagy annak az embernek meggondolatlan kísérlete eltévesztette a célt? Hogy a művészetnek a gyerekekkel folytatott beszéd- és értelemgyakorlatokhoz semmi köze sem volt? Hogy a tanárnak fogalma sem volt arról, hogy milyen tárgyat kellett volna kiválasztania? Ha megállapítjuk az egyik esetben, hogy Munkácsy kiválasztása

4 elhibázott volt, nem tehet-e utána valaki kísérletet egy más, mondjuk történelmi festővel, mert az egyes esetekre vonatkozó kritikákban ugyan nem lehet felsorolni az összes neveket, akiket kerülni kellene? Ha azt mondjuk, hogy x esetben a felvetett kérdések el voltak hibázva, ezer 155