Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
222 — Mit tart tehát a legfontosabbnak a színpadon, s milyen tulajdonságokat kíván meg a színésztől? — kérdeztem. — Hogy szép hangja legyen a színésznek, az nem okvetlenül szükséges, a hangot megszokja az ember, de beszélni tudjon, ne legyen beszédhibája. Azután megint csak azt mondhatom, hogy egyénisége legyen, mégpedig erős. Ha valakinek olyan fakó, szürke, gyúrható egyénisége van, az nem jó — ellenkezőleg, legyen erős az az egyéniség, akkor majd érdekli a közönséget. Lehet, hogy ilyen egyéniséggel nem lehet minden szerepet egyformán jól eljátszani, de annál jobban aztán azt, ami az illető színésznek megfelel. Márkus Emília pl. a színpadon az anyaszerepeket nem tudja meggyőzően alakítani, azt valahogy nem érzi át, de a nagy szerelmeket, a fékezhetetlen szenvedélyt annál jobban tudja kifejezni; Jászai nagy ész és erő; Alszeghy Irma meg csupa közvetlenség, egyszerűség és kedvesség — érdekes, hogy őt most fedezik föl, hiszen ő természetes volt már akkor, amikor a modernekről szó sem volt. — Vajon hisz-e abban, hogy van külön színészintelligencia, s milyen jelentőséget tulajdonít neki? — Szín észintelligencia! Igen, ez a helyes szó. Én magam sokat gondolkoztam ezen, és ösztönnek neveztem, de ahogy ön mondja: színészintelligencia, ez sokkal jobb. Nagyon-nagyon fontos, de persze sokféle, minden színészé más és más... és megint csak azt mondhatom: erő, értelem, szív... azután meg modem vagy nem modem az a színész, hát egyáltalán nem kell játszani tudnia a szerepét, beszélni, mozogni kell tudnia... Ödry például tetszett nekem a Párbajban, jól beszél, jól mozog... — Mi a véleménye a legújabb törekvésekről, és általában melyik színjátszásnak híve, az olasznak, franciának vagy a németnek? — Az ultramodem „törekvések" és „irányokért" nem tudok lelkesedni. Különben is, mint mondtam, csak egyes színészekről lehet beszélni. Nagyon szeretem a németeket, Eysoldtot, Triescht, 1 Lehmannt, ó, nagyon szeretem őket. Különösen Eysoldtot — ő sem realista, ő is stilizál, az alakot játssza meg. Pl. az Elektrában a merev mozdulatai nem az övéi, hanem ilyennek kell lennie, stilizálja az alakot, megjátssza a szerepet. Az olaszokat inkább komédiásoknak tartom. Biztos ítéletet ugyan nem lehet róluk mondani, mert mindig rossz társulattal jönnek, a németek sokkal becsületesebbek, biztosabb az alapjuk, mert a rendezésre és összjátékra is nagy súlyt fektetnek. Dúsét is nagyon szeretem, de nem vagyok annyira elragadtatva tőle ... A franciák közt különösen Sarah Bernhardt-t szeretem, nagy egyéniség, olyan különös, valami csodálatos, megfoghatatlan varázs van benne. — A rendezésnek milyen fontosságot tulajdonít? — Igen nagyot. Kell egy ember, aki átérti a darabot, és összetartja az egészet. Ahol két-három ember okoskodik, ott sosem olyan egységes az előadás, mintha egy ember az intéző. Antoine-éknak 2 is pl. ez a fő erősségük. — Most, miután nagyjában ismerem nagyságos asszony álláspontját —
