Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

150 S ekkor talán, kijővén e siralom völgyéből, nekünk sem lesz oly keserves írni művészetről, mert művészet lesz az, melynek számára meg kell szereznünk a társadalom szeretetét. Addig, úgy, mint most is, halasztgatnunk kell napról napra azt a pillanatot, melyet magunkra nézve alkalmasnak találunk arra, hogy egyáltalán be tudjunk számolni a közönségnek a magyar művészetet reprezentáló kiállításokon nyert impresszióinkról. Ma kritikáról szó sem lehet. A kritika csak akkor kezdődik, mikor magunk is beletörődünk ennek a kiállításnak a szellemébe, s nyugodtan tudunk nézdegélni ott, ahol forrongó lélekkel, kétségbeesett aggyal s talán soha valóra nem váló fantasztikus tervekkel állunk e pillanatban. THÁLIA TÁRSASÁG Ibsen Solness építőmester című három felvonásos színművét hozta színre tegnap délután a Folies Caprice színpadán a Thália Társaság,

1 melynek törekvései nemcsak rokonszenvet, de elismerést is vívtak ki Budapest közönségének intelligens köreinél. Egy-egy előadásuk valóban a modern színjátszásnak térfoglalását jelentette nálunk — a klikkeken kívül, a jég megtörött, s a határozott óhajban kifejeződő érdeklődést semmi sem jellemzi jobban, mint a tegnapi előadáson is nagy számban megjelent közönség válogatottsága. A tegnapi előadás azonban nem felelt meg a várakozásnak, aminek oka egyrészt abban rejlik, hogy a vállalkozás az elképzelhető legnehezebbek közül való volt, másrészt szervetlenségével olyasmit éreztetett, mintha a társaság erős összetartása, együttműködése, a tagok egymást megértése, maguk és közös céljai szem előtt tartása veszített volna talajt ott, ahol az érdek nélkül való odaadás, az idea diadalába vetett fanatikus hit kell hogy vezesse az egymásra utalt elemeket. Vajon a tagokban van-e a hiba, vagy pedig hiányzik közülök a tengely, az a mindent összetartó, erős egyéniség, mely már súlyával is helyet teremt nekik, s lépésről lépésre viszi őket előre a cél felé — nem kutatjuk. Amit legjobban nélkülöztünk a tegnapi előadáson, az a konstrukció és a lélek volt. A mély szimbólumokra épített darab organizmusa volt az, ami legtöbbet szenvedett, mert a szereplők nyilvánvalóan nem értették át magát a darabot s külön-külön az egyes alakokat. Komplikált az útja Solness mester színre hozatalának: az egyes alakok naturalisztikus felfogásán keresztül behatolni az egész dolog alapgondolatába; innen az egyes részek és alakok szimbolikus kihámozásán a teljesen tónusban tartott hangulatok stíljére emelkedni, csak kialakult, összetanult, Ibsennel s a modern színjátszás stíljével alaposan tisztában levő individuumoknak való — nehéz feladat. Ahol ezek a feltételek hiányzanak, ott Hököm Színház-beli impressziókat kap az ember. A Thália Társaság Solness mesteréről csak az ambícióknak szóló ehsmerés hangján lehet szólani; az előadás helyett az egyes szereplők jóakaratáról. Külön-külön voltak szerencsésebb jelenetei az előadóknak, bár mindenikük más és más levegőben és más rétegben mozgott. Forgács Rózsi

2 mindvégig tempera-