Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

39 vitéz testvér, a Víziváros felől odatoppan hozzájuk a 10. zászlóaljban szolgáló másik bátyjuk, András is. Leírhatatlan volt a három testvér öröme, látva, hogy az öldöklő harcban egyikőjüknek sem lett semmi baja. A boldogságtól, hogy újra együtt lehetnek, s a tudattól, hogy Buda újra a magyaroké, a három testvér eleinte alig juthatott szóhoz az öröm feltörő könnyei miatt, de azután együtt ujjongtak a diadalnak, az önfeláldozó, emberfeletti harc dicső jutalmának, amelyben mindegyikük vérének ontásával, életének kockára tételével vett részt. A három vitéz testvér közül kettő még ma is él: Várady Lajos és Várady József, a városunkban mindenkitől tisztelt és szeretett öregúr. Várady András, a harmadik testvér már meghalt. Szinte csodálatos érzés ragadja meg a lelkünket a lelkesülés és rajongás erejével, midőn ama legendás időknek ideszakadt alaját, az öreg Várady Józsefet látjuk. Az ő küzdelmei mások voltak, mint a mieink, az ő eszméi életet és vért kívántak. Ö odavitte mindenét a harcba, mert magyar volt és hős volt, és mert a haza hívta. Nem volt hadvezér, de azok közé a névtelen hősök közé tartozott, akikről Petőfi azt mondotta, hogy nagyobbak ők, mint a hadvezérek! A TÉLI TÁRLATRÓL Kemény csatát vívnak a mostani tárlat képei a közönséggel és önmagukkal. A közönség nehezen hódol meg, inkább szemléli a küzdést, amely a művészek lelkében folyik, s amelynek legigazabb megnyilatkozásai ezek a képek, jók, rosszak s ezúttal igen nagy számban. Kiforratlan irányok beteges láza izzik a Műcsarnok termeiben, kis és nagy tehetségek egyéniségének, akaratának és bátorságának szava kiált felénk a falakról. Az egyéniség ezúttal — fájdalom — legtöbb esetben nem igaz és őszinte, a bátorság helyébe a vakmerőség lép, s a művészi akarat e két körülmény között nem képes helyes útját megtalálni. A modern zsenik átka érzik a képeken, azoké a nagy szellemeké, akik az egész művészetet rövid idő alatt egész megváltoztatták. Új irányba terelték. De az egyéniség teljes fölszabadulásának — ami az új irányt legjobban jellemzi — kínos és leverő visszahatása itt is, mint másutt, a közepes, sőt erős tehetségeken is uralkodik, az imádott új iránynak való föltétlen hódolás, eredetiségnek hitt utánzás vagy féktelen bizarrság, a természetes gondolkodás legszélsőbb megvetése. Bizonyos, hogy a bátorság volt az, mely minden idők egyéniségeit küzdelemre hajtotta, az a bátorság, amely a semerre sem hajló egyéniség nyílt — nyílt, még ha darabos is — őszinteségében tör ki. De össze kell forrnia az egyéniség erejével, kifejező zsenijével, mely a bátorságra feljogosít, enélkül semmiféle bizarr technika, misztikus fény vagy folthatás nem lehet igaz: csak ott van helyük, ahol a lélekben fakadnak. Legnagyobb áldozatai az eltévelyedésnek Kernstok Károly és Kriesch