Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

274 APRÓSÁGOK AZ ÍRÁSRÓL Az ember, akinek érzőidegei vannak, s az emberi mozgalmak egységesen fölfogott szervezetébe gyökerek módjára belekapcsolódott idegein végigrezegnek a legújabb, legfrissebb eredetű hullámok, olyanféle barométerje a szellemi élet változásainak, mint a köszvényes láb az időjárásnak. Saját magán tapasztalja azt a hatást, mely környezetében a változásokat előidézte, és saját magáról következtet az embertársait ért hatásra - ugyanazon gondolat- és érzésközösséggel, mely teszem azt, eső előtt, az Andrássy úton és a Gellérthegyen lakó, egymást soha nem látott köszvényes emberek közös sajátja. Tehát: a piktúrának tegnap és ma csaknem minden vonalon való uralmát nem én födöztem föl, de akkor értettem meg igazán, amikor rájöttem, hogy magam is annyira teleszívtam magam a piktúrával átitatott levegővel, hogy — bár nem vagyok piktor — mindent piktorszemmel látok. Határozottan piktorszemmel nézem a természetet, az embereket egyenkint és csoportokban, megvannak a tanulmány fejeim, az utcán a színek, formák s a levegő izgatnak. Figyelem a napsütés hatását, az árnyékok komoly játékát, a színházban, nemcsak a dekorációkban, hanem a szereplők játékában egyebek közt különösen vonalak, színfoltok, a szereplők ornamentikája érdekelnek, és a tíz, húsz, harminc esztendővel ezelőtt élt embernek teljesen megérthetetlen szenzációval kap meg egy alma az asztalon vagy egy földre hullott falevél színe. Bujálkodom a köröttem zengő színek orgiájában, s alkalmas médium vagyok a ma még sok embert kétségbeejtő Gauguin- vagy Van Gogh-féle izzó és harsogó színharmóniák élvezésére. Magamon kívül még éppen ezer momentumot tudok fölhozni annak igazolására, hogy a piktúra jegyében élő és haladó kor ez a mienk. A legújabb idők művészete különösen a gótikával mutat lényegbevágó közösségeket, tehát olyan idővel, melynek jellemzője a csodálatos mélységeket érintő lelki élet s a kor művészetének különösen piktúrában való kifejeződése. A legteljesebb naturalizmus, a dekoratív művészetek kész stílje, a piktúra minden vonalon való uralma, ez röviden a gótika művészete. Ilyen elemek alkotják a ma művészetét, s ebből a művészetből fakad vagy vele párhuzamosan fejlődik a ma írása. Ahogy Flaubert, Zola és a Goncourt-ok irodalma közös eredetű és sok tekintetben közös törekvésű Manet, Monet, Degas piktúrájával, úgy a ma irodalma, Maeterlinck, Moréas, Wüde, Hofmannsthal, D'Annunzio, Verhaeren, Régnier, Dehmel,

1 Ady Endre irodalma a ma piktúrájával mutat közeli rokonságot. Sőt egyenesen a piktúrának az irodalomra való nagy és életbe vágó hatásáról beszél. A novellisztikust nemcsak a piktúrából öltük ki, hanem az irodalomból is, s az irodalomtól formákat, színeket, rajzot, egyenesen piktúrát várunk. S ez természetes is olyan időben, melynek nemcsak képzőművészete hajlik vissza egy abszolút festői korhoz, a középkorhoz, hanem az irodalma is, Verlaine-en kezdve Maeterlinckig, s különösen e kettőé középkori alapon áll. Festőművészet, ez a modem írásművé-