Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

261 veszem Kimnachot és Peske Gézát, miért ne venném be a fiatalok közül is azt, aki se nem jobb, se nem rosszabb, mint Kimnach és Peske Géza? Mert hát Kimnachból és Peske Gézából soha sincs elég. Legyen teljes a létszám az idén tavasszal. Jöjjön be a tavasz, jöjjenek be a zöldek. És jöjjenek be mind az ifjú Benczúrok, Kézdi-Kovácsok, László Fülöpök, Bruckok és Szenesek. És mindezek az ifjak, akik közt talán akadt nem egy csak pro forma pályázó, a biztos visszautasításban reménykedő, egyszerre csak bezuhantak a tárt karok közé; belepottyantak a kútba, ahol már együtt úszkálhatnak a jó, öreg viharvert cápákkal. Szabadon, bántatlanul. Ne vegyük komolyan ezt a fiatalságot. Az igazi fiatalság ma már más utakat keres és más utakon jár, mint amelyik az omladozó Műcsarnok felé vezet. Itt volt nemrég Szablya-Frischauf és tanítványainak kiállítása. Ott találtunk fiatalságot, erőt, önállóságot; azok a fiatalok tudták, hogy mit keresnek a természetben, milyen intencióik vannak a művészettel szemben. Magától kialakult programjuk van, amelynek érvényt szereznek szilárd elhatározással. Tömör falanxukon megtörik az ellenállás, minden lépés, amelyet előretesznek, a mi művészetünk haladása. De ezek a műcsarnoki ifjak vajon mit akarnak? Nem tudom: hacsak nem kiállítani és gyártani képeket. Képeket, szép képeket. Ugyanazt, mint elődeik. Akiknek sivár egyformasága, gépiesen járó mestersége évről évre megtöltötte ezeket a műcsarnoki falakat. A változás az, hogy az idén a kiállítás színe már - modernebb. Benczúrék kezdenek kimenni a divatból, helyettük másokat utánoznak. A régi akadémia helyett teret követel magának a modern akadémia. És a Műcsarnok készséggel veszi pártfogásába. S a Műcsarnok ezzel határozottan szolgálatot teljesít a magyar művészetnek: még egy ilyen kiállítás, mint a téü és ez a mostani tavaszi, s ha akkor sem alakul meg a magyar szecesszió — akkor soha. Az, hogy akadnak itt nagyon szép dolgok is, nem sokat jelent. A Műcsarnokban is szoktak véletlenek történni. Rippl-Rónainak van egy kis kollekciója, melynek minden egyes darabja remeke a mai magyar művészetnek. Hála Istennek, nem a Műcsarnok keretében kell megbarátkoznunk velük, mert már láttuk őket másutt. Mednyánszky Lászlónak van többek közt két hatalmas tájképe: csodálatos poémái ennek a kifogyhatatlan teremtő művésziéleknek. Ferenczy Károly dekadenciát mutat, és modorosságot; még többet, mint a téli kiállításon. Thorma János nagy illusztrációján sok kvalitás van eltemetve, különösen a hatalmasan megkonstruált tájképrészletben. Tanulmánya csupa erő és temperamentum. Gulácsy Lajos néhány finoman megérzett hangulattal szerepel. A szobrok közt Moiret

1 dolgaiban van sok finomság, nemes egyszerűség; igazi formaérző művész alkotásai. A többi „mű" nagyrészt az üdvös egyformaság és középszerűség levében úszik. A legtöbb azonban még a középszerűségen is alólmarad.