Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

195 csak igen kevés helyen jutott túl a mesterségen, azon a mesterségen, melynek forszírozása éppúgy megszüli és megszülte a modern akadémiát, mint a quattrocento mesterségének forszírozása a cinquecento akadémiáját s a cinquencento akadémiája az örök nagy akadémiát egész napjainkig. Aki a Ferenczyékre következő nemzedék genezisét, kialakulását, mai etapját s a jövendőben sejthető álláspontját ismeri, az élénken látja ennek a modem akadémiának nemcsak elemeit, hanem a művészet fejlődésében s a társadalom kultúréletében való szerepét és jelentőségét is. Ennek az akadémiának az elemeit más dolgok fogják kitenni, mint a régiét: benne lesz az egyéniség szabadságának — elve, a művészetek külön-külön természetének biztos tudása, az anyagok stílusának ismerete, a novellisztikus piktúra helyett a színek, formák, a levegő piktúrája, a fény erős stúdiuma, a rajz szintetikus egyszerűsítése, a dekoratív hatásnak Puvis de Chavannes, Maurice Denis és Gauguin módjára való felfogása, benne lesz Cézanne, Rodin, Réti István és mindaz az elem, amelyekből kiolvasztott mesterség segítségével ma is összeforraszthatjuk a jelen és jövő modem akadémiájának épületköveit. Ami most már a modem akadémia szerepét és jelentőségét a művészet fejlődésében s a társadalom kultúréletében, különösen a mi társadalmunkéban jelenti, azt a napról napra megfigyelhető jelekből nem nehéz kitalálni. Nálunk a művészet és kultúra haladásának nincs biztosítéka a társadalomban, legfeljebb egyes emberek véletlen születésében. Pedig hát a művészetet és kultúrát nem egy ember csinálja, nem is tíz. Mindenki dolgozik rajta. Áll ez nemcsak a régiek művészetére, mely a közé volt, hanem a ma művészetére is, mely közt és a társadalom között óriási a diszharmónia. Ismerve ezt a diszharmóniát, miben láthatja az ember biztosítékát annak, hogy a társadalom, legalább a számbajövő része, ugyanolyan különbséget tudjon tenni jelenben és jövőben modern akadémia és modern művészet közt, mint ma tesz modem művészet és régi akadémia közt? A művészetnek már úgyis iszonyú erőfeszítéseibe kerül csak a felszínen maradás is. Az élet láza, a társadalmi forrongások, a politikai kavarodások, különösen nálunk, keserves megpróbáltatások alá vetik a fejlődés korát élő művészet szervezetét; lehet, hogy az erőknek az összetorlódása, ha megfogyasztja is, de megedzi ezt a szervezetet. Ha csak ezekről az erőkről van szó, a reakció törvénye értelmében talán annál erősebb művészetre van kilátásunk. De a művészetnek ma már legfeljebb ezekkel az erőkkel szabad harcban állania, nem pedig nagy nehezen leküzdött végzetes ellenségével, az akadémiával, melynek új formában való feltámadása ugyanazt jelentené a Manet-k és Ferenczyek által kivívott új művészet fejlődésére, mint Piloty és Benczúr Gyula a Rubensek művészetére. Ez esetben pedig ugyancsak megváltoznék a küzdelem színezete, mert az ilyen küzdelem nem a haladó művészet küzdelme a maradó művészet ellen, hanem a mesterségé a mesterség ellen: a modem akadémiáé a régi akadémia ellen.