Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

154 az oka. Mert amint a társadalom gondolkozásában egy kalap alá jut Ferenczy és Stetka Gyula, úgy az állam organizmusában egy sínen robognak a sójövedék, a Tisza-szabályozás és a művészet. Vajon ki fog-e siklani a művészet a sójövedék és Tisza-szabályozás közül, vajon ki fog-e bújni a kalap alól Ferenczy, hogy lejjebb, az emberek agyában vagy lelkében verjen gyökeret? íme a probléma. Régi igazság, hogy problémákat úgy old meg igazán az ember, ha egyáltalán meg sem oldja őket. Az állam sínéin olyan jól járnak a vonatok, hogy maguktól ugyan ki nem siklanak; a Műcsarnok című kalap alatt megférnek Ferenczyék, s maguktól ki nem repülnek. A Műcsarnok fejlődésével párhuzamosan nevelődik a közönségnek a művészethez való viszonya, s az egyensúly örökös. De ez az egyensúly szégyene a magyar társadalomnak és művészetnek. Tegyétek az egyik serpenyőbe Ferenczyéket s a másikba a Műcsarnokot, akkor ez a másik serpenyő tartalmatlan tartalmával szédületes sebességgel fog a magasba repülni, mivel üres, oly gyorsan, mint egy léggömb, s meg sem áll, amíg az örök Nirvána mezőire nem ér. Legyen neki csendes a szétpukkanás Brahma kebelén. De addig, bár pusztulunk-veszünk, nagyon is összekötött kéve vagyunk. S a művészet hasonlatos ama garasos malachoz, mely a kócmadzag végén visít: van gazdája, akinek terhére van, de mégis vigyázni kénytelen rá, etetik, hogy éppen föl ne forduljon, rugdossák, hogy el ne aludjon benne az élet mécsese, eladják, ahányszor csak lehet, s a Júdások kezöket dörzsölve lesik, bárcsak meghízna már, hogy harminc pénznél többet lehetne kapni érte. Voila!

3 — mint egy nagy kritikusunk mondaná. A hasonlatot folytassa tovább, aki meri. De addig... de addig hiába minden. Addig lesznek jó képek és rossz képek Magyarországon, de művészet, művészi kultúra nem. Halott tradíciók hullájában egészséges mag meg nem fogamzik, gyökeret nem ver, lombot nem hajt. A tradíciók legfeljebb megtermékenyíthetik a talajt, amelybe kell, hogy el is temettessenek. Amíg az akadémia mesterségei töltik meg a falakat, addig szóhoz nem juthat a művészet. Ha e falakon kívül meg nem szólaltatják, örökre néma marad. A művészet vagy ott kezdődik, ahol a mesterség végződik, vagy ott végződik, ahol a mesterség kezdődik. Nálunk a mesterség megölte a művészetet. Akik megölték, öntudatosan cselekedtek. Hallgassatok meg pl. egy Karlovszkyt,

4 amint elmondja, hogy a művészben a művészetnél fontosabb tényező a metier,

5 mert a megrendelő azt kívánja, hogy amit kap, jó legyen, tartós legyen, meglássák rajta, hogy sok munka fekszik benne, mert a műtárgy árucikk, amelyen a megrendelő alkalomadtán csak úgy tud túladni, ha az említett kellékek megvannak benne. Mert szerintük a művészet változásai divat, a Ferenczyek napi értékek, melyek ázsiójukból veszítenek idővel, az igazi érték az, amely nincs alávetve a divatnak, s az igazi és jól eladható kép az, amelyről nem lehet megmondani, 1905-ben vagy 1405-ben festették-e. Ezért az uralkodók, a miniszterek, a lipótvárosi bankárok és nejeik olyan „művészeket" tartanak ki saját használatukra, akik