Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

15 az egyházias színezetű szokásokon át-átcsillannak, vagy a gyermekjátékokban nyernek elhalványult, eltorzult folytatást. Feleleveníti a régi szokásokat és babonákat, melyekre már mint élemetes emberek csak halványan emlékezünk, mint arra az édes, madárlátta cipóra, melyet valamikor mi is ott kerestünk a színes, feneketlen iszákban. Lehetetlen, hogy elfogódottan ne olvassa ezeket az, aki megjárta az általutat a nádfedelű háztól az úri palotáig, és hogy feszült figyelemmel, szeretettel ne gyönyörködjék benne az, akinek ez új, ismeretlen világ! És minthogy minden a nép poéziséből származik, itt akadunk reá a magyar dráma ősi szálaira is, melyből idővel kifejlődhetett volna: a kántálásra, betlehemezésre, a háromkirályok szcénáira. Ezek voltak, mint egyebütt is, a nép színművei, s szokásos volt Szegeden nemcsak házról házra bemutatni, hanem egyes házaknál színpadok voltak berendezve a karácsonyi játékok bemutatására, melyek mindig nagy kedveltségnek örvendtek. A tűztiszteletnek, tavasz-nyár évfordulatnak hajdankori emlékét őrzi még a szegedi népszokás, sőt az ismeretlen és sokat emlegetett ,,Szt. Iván hosszú ének"-nek egyes töredékei is fennmaradtak. Ezenkívül eredeti versekkel és szövegekkel bemutat sok szép népszokást, melyek részint ma is megvannak, részben pedig teljesen kivesztek. Ebben tehát a könyvnek irodalomtörténeti becse van. A poézissel összeszövődik a vallás, a vallással a babona, és ennek a hatalmas, sokszínű forrásnak mélyen fekvő, beláthatatlan ágya a mitológia a maga „megkeresztelt" régi szokásaival, babonáival, hiedelmeivel, szólásmódjaival, meséivel és gyermekjátékaival. Ilyen objektuma az őspoézisnek a nap (házakon, hajókon stb. ma is látható), a csillagok, melyeknek pogány vonatkozású nevei: Halászcsillag, Csősz, Részög embör, Sánta Kata, Szép asszony, Döncölszekér, Ökörkereső, Csirkéstyúk stb., az istenek, istenasszonyok, boszorkányok, az ördög (Dromó, Belzebúb), garabonciás, kísértet, üdére és a sárkány. E babonás hiedelmek és felfogások, míg egyrészt az ősvallás eltörpült, elhalványult áldozataival és a természeti erők és jelenségek, az állati élet ösztöneinek megfigyelésével találkozunk azokban — addig másrészt a népélet szabályaiként, hitéleti és erkölcsi oktatásaiként is jelentkeznek. Hogy példával illusztráljuk: ha ásítasz, keresztet vess a szádra, nehogy a gonosz bemönjön (az illetlen szájtátást palástolja); ha a leány fütyül, sír a Szűz Mária (illetlen, ha nő fütyül); vasárnap nem jó faragni, mert az ember Isten ujjába vág; valakire ujjal mutatni nem jó, mert angyalt szúr körösztül stb. A játékokat is nagyrészt a poézis szemüvegén keresztül nézi Kovács, s súlyt ad a verses játékoknak, melyek a szegedi népnél nagy számban vannak. És ezzel elérkeztünk a népköltéshez, melyben az egész nép lelke, egyénisége a legszubtüisebben megnyilatkozik, a gyermektől a vénig. Már a gyermekvilág minden mozdulata, minden lépte és változatos játéka televan rímes sorokkal, versecskékkel és dalokkal. De ez természetes is. A magyar