Terjék József: Emlékek Kőrösi Csoma Sándorról
Körösi Csorna Sándor élete - a levelek és emlékezések tükrében
Aligha lehet kétséges, hogy Gyarmathi Sámuel lehet annak az elhatározásnak a kiváltója, hogy Csorna még útnak indulása előtt a szláv nyelvekkel is megkíván ismerkedni, s e célból Temesvárra indul, ahol jelentős lélekszámú délszláv lakos él. SZLÁV NYELVTANULMÁNYOK (1819. február 20.-november 1.) A tél végén Csorna már Temesváron van, útiköltségére Kenderessy 100 aranyat ad. Nem szándékszik csak négy hónapot tölteni itt, de a pénzszűke (Kanyaró adósságát ide várja) miatt útja kitolódik. Elég gyorsan elsajátítja az ószlávot, melynek segítségével a különböző dialektusokat is megérti — jelenti örömmel barátjának 1819. szeptember 29-én kelt levelében. Adósságát ekkor kapja meg, így továbbutazhat. Ahogy elindulásakor tervezte: Karlovic (Újvidék), majd onnan pedig Zágráb (Horvátország) az úticél. Érezhetően nagyon siet, mert jóformán oda sem ér, már indul is vissza. Utazással együtt erre a „pótútra" mindössze egy hónap jut. NAGYENYEDEN, UTOLJÁRA (1819. november) Előbb Kolozsvárra visz az útja, ahol Sehédius Lajos, neves pesti professzor biztató levele várja, aki Gyarmathi Sámueltől értesült a nagy elhatározásról. Bizonyára meleg barátsággal búcsúzik hű patrónusától, Kenderessy Mihálytól, s máris Nagyenyedre érkezik. Itt november 23-án ideiglenes határátlépőt vált ki, s útnak indul Ázsia felé. Az utazásra jóformán semmilyen fedezet sincs. Pénze alig van, igaz ugyan, hogy eddigi utazásai során se volt sok, s bízik abban, hogy mint eddig, az ingyenes gyaloglás s a gyermekkora óta megszokott igénytelenség kisegíti majd. Siet, még a tél elmúltát sem akarja bevárni, bár célba vett útiállomásain senki sem várja. Nem tudja, hogy miből fog megélni, azt sem, hogy másnap hol lesz a szállása. Csak egy bizonyos előtte: meg kell találni valahol Ázsiában a visszamaradt honfitársakat, hogy mondhassa: „végre magyarok közt vagyok". Vagy ha az őshazát nem is sikerülne már fellelni, legalább a vándorút emlékhelyeinek nyomára fog bukkani egy-egy helységnévben, egy-egy rokon nyelvnek a szókincsében, Európában ismeretlen egykori ázsiai históriák feljegyzéseiben. Ungi Márton barátja mondja róla: „Mint a kettős honú vándormadár, nyugtalanul repdes, mikor természeti hatalmas ösztöne meginti, hogy másik hónába költözése ideje közéig: úgy Kőrösinket nem hagyta már többé nyugodni egy legyőzhetetlen titkos ösztön, a nemzetünk régi eredeti hona felé repeső óhajtozó vágy." 19