Rózsa György: A Magyar Tudományos Akadémia palotája

IV. A palota első emelete

korszakot, s az irodalom képviselőit a kíséretben helyezte el. A képeken az ábrázolt történeti alakokat abban a formában kellett megjelenítenie, ahogyan azok a XIX. század végének történeti köztudatában éltek, de nem epikusán, cselekvés közben, hanem történeti jelentőségüknek, illetve egyéniségüknek megfelelő helyzetben, statikusan. A historizmus korának idealizáló történetfelfogásával nem állott ellentétben, hogy térben vagy időben egymástól távoli személyek együtt jelennek meg a festményeken (pl. Könyves Kálmán és a XV. századi Temesvári Pelbárt stb). A kapcsolat a kompozíciók alakjai között ennek következtében csak formai. Than Mór (1828-1899) a Nemzeti Múzeum lépcsőházának 1876-ban festett frízén gyakran ugyanazokat a témákat dolgozta fel, mint Lotz az Akadémia falképein. Bár Than nem rendelkezett a festői kifejezési eszközök olyan gazdag kelléktárával, mint a vele többek között a Múzeumban is együtt dolgozó Lotz, kompozícióin kevesebb alakot mozgatott meg, s több esetben rajzi és festői megoldása is kifogásolható, eszmei egység tekintetében mégis magasabbrendűt alkotott az akadémiai képeknél. A falképek formai megoldása Lotz kiváló mesterségbeli tudását mutatja. A világos színek harmóniája derűs egységbe foglalja a tartalmilag nem teljesen összetartozó alakokat és jeleneteket. Az előtér repoussoir-szerű csendéletei fokozzák a tér mélységét. Ugyanezt a célt szolgálják az ügyesen elosztott árnyékok is, amelyek a képek valóságos helyzetének megfelelően esnek. Az alacsonyra helyezett horizont is a nagy magasságban levő képek valódi helyzetéből következik. A művész megtalálta a helyes arányt a valóságra utaló illúziókeltés és a dekoratív egyszerűsítés között. A későbbi témájú és később keletkezett kompozíció még könnyedebb, még festőibb megoldású az előzőnél. A díszterem mennyezetére Lotz két nyolcszögletes keretbe a Tudomány és a Költészet allegóriáját festette meg. A Tudományt fátylakba burkolt és könyvbe író nőalak jelképezi, akinek kísérője fáklyás géniusz. A Költészetet lantót tartó és felfelé törő szárnyas alak szimbolizálja, akit az ihlet megszemélyesítői, Ámor és Pszüché követnek. Az ablakok feletti öt lunettába Lotz a megrendelésen felül, díjtalanul megfestette a költészet és tudomány néhány ágának allegorikus alakjait, Michelangelónak a Cappella Sistinában levő Szibilláihoz hasonló megoldásban. Mindegyik kompozíció főalakja egy ülő nő, aki a fő tudományszakot jelenti, míg a monochrom megoldású mellékalakok a rokontudományokra utalnak. Balról jobbra haladva így következnek: 22