Kégl Sándor: A perzsa irodalom vonzásában: Válogatott tanulmányok. Szerk. Dévényi Kinga (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 9.)

Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből [Studies on the history of modem Persian literature]. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya Köréből 15/11 (1892) 188 o

28 T>: KÉGL SÁNDOR. több kevesebb arabos vagy finom kifejezéssel él, de ő sem tud már úgy beszélni, mint Sa'di korában beszéltek. — Az irodalmi nyelv változatlanul megmaradásának oka egyrészről a régi remekírók Sa'di Nizámi Hafiz folytonos tanulmányában, másrészt abban az eszmeszegénységben és a régi formákhoz ragaszkodásban kereshető, mely oly jellemző vonása nem csak a persa, hanem az arab-török és csaknem valamennyi újabb keleti irodalomnak. A keleti, különösen a mohammedán ember, mint a khinai is, nem előre hanem hátra tekint, ő előtte a legjelesebb könyv az Alláh által kinyilatkoztatott korán, mely szerinte nem csak mint szent könyv, hanem mint irodalmi mű is utolérhetetlenül jeles. — A régiség mintegy szentséget kölcsönöz az ő szemeiben a régi íróknak. A régiek utánzása mindig uralkodott keleten. A Spanyolországban letelepedett arabok például sokáig a régi beduin életből vett tárgyú Mo'állakat-ok mintájára faragták költeményeiket, jóllehet ők, mint városi lakosok, csak könyvekből ismerték a nomád pásztoréletet. — A réginek ez az istenítéssel felérő becsülése különben egész a tizennyolczadik századig Európában nálunk is általános volt. A tizenhetedik századbeli tudós még bizalmatlansággal nézett minden újításra, szerinte csak a régi görögök, rómaiak és tanítványaik az arabok tudtak valamit. Minél régibb volt valamely tan vagy eszme, annál kétségtelenebbnek látszott bámuló szemei előtt annak igazsága. A tudományt olyan szemekkel nézte, mint a borismerő a bort, mely minél régibb, annál erősebb, aromásabb. Ebből a régiség iránti mély tiszteletből magyarázható, hogy annyi század alatt jóformán semmi haladást sem tettek a tapasztaláson, megfigyelésen alapuló tudományok. A századok előtt általánosan elterjedt ósdiságot látjuk az újkori persa költőknél. Minden persa, ki olvasni megtanult, a régi nagy költők műveiben megismerkedik az ép oly gazdag, mint hajlékony classicus persa nyelvvel, s ha ír, minden erejével arra törekszik, hogy nyelvezete miben sem külömbözzék a csodált régi mesterekétől. Innen van, hogy a legmodernebb persa költőt olvasva alig veszi észre az olvasó, hogy nem Sa'di kortársával, hanem egy NIX-ik századbeli íróval van dolga. Semmi sem emlékeztet a megváltozott időkre. Nasr ed-Dínt úgy dicsőítik, mint a világ urát, ki előtt eltörpülnek az európai hitetlen fejedelmek. Teheránról, melynek tudvalevőleg kimagasló európai értelemben nagyszerű épülete nincs, úgy beszélnek, mint ha az a világ legszebb, legnagyobb városa volna. Az új persa irodalom irálya (578) 32