Kégl Sándor: A perzsa irodalom vonzásában: Válogatott tanulmányok. Szerk. Dévényi Kinga (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 9.)
Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből [Studies on the history of modem Persian literature]. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya Köréből 15/11 (1892) 188 o
96 D! KÉGL SÁNDOR. csak a tettetett, mindig nagy befolyással volt sorsára. Még mielőtt a miniszterséget elnyernie sikerült, határtalan vallási buzgalomból vagy a mi valószínűbbnek látszik, képmutatásból, a szufi tanoknak hódolva, sok olyant tett a földi dolgok iránti megvetésből, a miért, a kortársak részéről szemrehányásokban és erős kritikában részesült. Rida Knli Hán igen homályos szavakkal és leplezett modorban szól a Nesát-ról szóló fejezetben erről a dologról. Alig lehet érteni, hogy mit is akart mondani a keblében támadt tűzzel, mely a külső és belsőről szóló tudományok könyvtárát elégette. 1) Legnagyobb valószínűség szerint, mint igazi szufi a részegségnek és egyéb kicsapongásoknak adta magát Nesát, és nem a mystikus, hanem a valódi korhelység volt az, a min megbotránkoztak igaz hivő honfitársai. Nesát, vagy valódi nevén Mirza 'Abd el-Vahháb, 1818-ban lett Feth'ali sah külügyminisztere és tíz évvel minisztersége után 1828-ban hunyt el. Versei általános tetszésben részesültek. Egy előkelő persa költő ezt írta halálára: «A világ szívéből eltávozott az öröm (pompás szójáték a költő nevével, mely arabul vigságot, örömet jelent).»2) Nesát, ki számos sikerült ghazelen kívül mintaszerű prózai műveket is írt, a keleti fogalmak szerint nagy míveltségü ember volt. Rida Kuli Hán azt mondja róla, hogy egyaránt bírta a persa, arab és a török nyelvet. 3) Egyéb ismeretei mellett még, mint szépíró is remekelt, különösen nagy mestere volt a nehéz sikesteh írásnak. Nem csak az életben hódolt Nesát a szufi eszméknek, de verseiben is ennek a fátyolozott érzékiséggel határos tannak igyekezett kifejezést adni. így egyik ghazeljében kortársai szemrehányásai ellen védi magát, midőn szufiságát mentegetve, így szól: «A város gyermekei nem tudják, hogy miben áll a mi őrültségünk, vagy hogy ez az őrültség még nem érdemli meg a megkövezóst. Olyanok vagyunk mi szívünkkel együtt, mint a rom és egy pillanatig sincs meg az önuralmunk. Egy zavart elméjű meglátott engem és így szólt, nem hittem eddig, hogy valami kuszáltabb lehessen az én hajamnál. Testem kimerült, törődött, fáradt, szivem fi iUXj-« tg-^ j (S/ 5 0^ (fijÁe xjü* Rijád el 'árifin 312. lap. fi íxsj JcUa ^is y fi Megma' el fusehá II. köt. 510. 1. (658) 112
