Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)
A pogány arabok költészetének hagyománya. Budapest, 1892, 69 p. (MTA Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVI. köt., 2. sz.) [Heller 158]
52 GOLDZIHEIl IGNÁCZ. traditorok csupa vallásos kegyeletből és a pogányság emlékei ellen táplált gyűlöletből a pogány vonatkozásokat mohammedán izü szókkal pótolták. S tényleg már azok után is, a miket a megelőző fejezetben előrebocsátottunk, alig hihető, hogy ily szó mint Rahman, nz «irgalmas isten» azaz amennyiben az Alláh elnevezéseül már egy pogánykori költeményben előfordul, ott valódiságra számot tarthatna. Nöldeke szerint az efféle kifejezések vagy muhammedán toldások, vagy pedig pogány vallásos kifejezéseknek átmódosításai. És tényleg nagyon könnyű dolog volt p. o. Allátu ( w egy már fentebb említve volt pogány istenség neve) helyébe a teljesen azonos méretű Alláhu-t iktatni. Ezen, most általán elismert 1) feltevés alapos igazolást nyer számos tény által, mely ez irányban az arab költészet különféle neüieinek megfigyeléséből kiviláglik. Minthogy e jelenség az arab költészeti hagyomány kritikájának egy nevezetes mozzanata, helyén találom, hogy Nöldeke tliesisét a magam tapasztalataiból néhány jellemző példával megvilágítsam. Zejd nl-Khejl, a pogány hős, egy vetélytárcát, ki az ellenség legyőzése után Zejd érdemeit, önmagának tulajdonítja, így szólítja meg: «Ugyan mondd meg nekem, kivel találkoztál, ha csakugyan te vagy az, a ki futásnak indítottad őket? «Pedig nem tudod, mi volt az ő ismertetőjelük, és (milyenek voltak) fejfödőik». 9) Ezzel azt akarja hireskedő ellenfelének szemére lobbantani, hogy hazudik, midőn azt mondja, hogy ő győzte le az ellenséget; pedig nem is látta közelről, azt se tudja mi volt fejükön. Ez utóbbi szavak az eredetiben így hangzanak: valam tadri má szimáhumu wal-'amdimi. Al—'amá'im többes számú alak ebből 'imámat, a mi az ember feje köré csavart ') Jules Soury fentemlített essay-jében (294. lap): «Les graves musulmans qui recueillirent ces chants, longtemps confiés á la mómoire (les rapeodes, les copistes fanatiques qui les flxérent par l'ócriture, les grammairiens orthodoxes qui arrétérent les textes et les commentérent. ont óvidemment traité ces documents paiens com me les redacteurs postérieurs de nos livres saints ont traité certaines oeuvres de la littérature hébraique». A hasonlat semmi esetre nem találó. ") Iiitiib al-aytmi XVI. köt. 57. lap, penult.
