Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

Az egyiptomi iszlám. In: Egyiptom. Tanulmánykönyv. Szerk. Kőrösi László. Budapest, 1899, 253-273. [Heller 212]

Az egyiptomi iszlám Ne csudáljuk tehát, ha azt látjuk, hogy Egyiptom orthodox szunnita iszlámjában annyi az alidicus elem, mintegy el nem pusztult maradéka azon iránynak, mely a vallásos életben régibb időkben uralkodott. Ezen alidicus elemek is egyéni jelleget és sajátságot kölcsönöznek az egyiptomi iszlámnak. Nem hiszem, hogy a szunnita iszlámnak volna Egyiptomon Idvül tartománya, melynek néphite annyira át volna hatva ez elemektől. Az egyiptomi ember legkedveltebb esküje: <va-haját szidna Húszén> «Urunk, Húszén életére esküszöm». A személynevek között nagyon gyakori a Haszonén, «a két Haszan» azaz (az arab nyelv egy sajátságos jelensége szerint, melynél fogva a holdat és napot együttvéve a potiori így nevezi: a két hold stb.) «Haszan és Húszéin». Ezen hajlandóság legkiválóképpen azon előkelő állásban nyilvánul, melyet Húszéin ereklyéje és a szentély, mely ez emléket őrzi, a nép vallásos életében elfoglal. Bátran lehet elmondani, hogy bármennyire bámulja a nép azt a mély vallásos tudományt és bölcseséget, mely az Azharból világgá kisugárzik, bármennyire tisztelje a mohammedán hódítás emlékét, melyet Ó-Kairó Amr-mecsetje jelenít meg előtte, bármily kegyelettel viseltessék a «társak» emléke iránt, melyet annyi szent Kubbe van hivatva lelkében ébren tartani: az ő legfőbb szentélye mégis csak az a hely, mely a mártír Húszéin koponyáját rejti. A nép ez érzelmével, ha nem is áll teljesen az orthodox szunna színvonalán, a kormányzó hatalom is köteles volt lépést tartani azon kitüntető előszeretettel, melyet mindenkor a nép e sacrosanctum-a iránt tanúsítania kellett. A fátimida vezértől alkotott egyszerű kápolna fölé díszes mecsetet kellett építenie, melynek a Húszéin sir-kápolnája idővel csak egyik alkotó részét képezte. Méltó szinteret kellett alkotnia a nép legkedveltebb kultusza, a Huszein-kultusz számára. S hogy e mecsetnek a nép hajlamaiban gyökerező kitüntetése mily nyomósán hatott be a vallásos kultusz hivatalos nyilatkozásaiba, misem mutatja inkább, mint az, hogy azt a takarót (kiszve), melyet a szultán az egyiptomi zarándokokkal évenként Mekkába küld, miután a citadellában elkészültek vele, a Huszein-mecsetbe hozzák és e szent helyről viszik át az ünnepélyes menetre induló karavánhoz, melyre a drága terhet (mahmal) bizzák. Csak a Huszein-mecsetet tartották méltónak arra, hogy az «Isten háza» a Ká'ba takarójául szolgáló ruhát innen szállítsák az iszlám szent városába. Tűzvész és egyéb természeti katasztrófák a Huszein-mecsetet is ismételve megviselték, elpusztították. Csakhamar mindig nagyszerűbb, elődjét fényre és pompára felülmúló épület emelkedett a romok helyébe. A mostani Huszeinmecset Iszmail basa, az 1895-ben elhunyt alkirály, a jelenleg uralkodó Khiddiv nagyatyjának műve, ki a régibb, Abderrahmán Kiájától («Kihje» így ejti a nép) a mult század vége felé épített mecsetet alapostul újjáalkotta, a szomszédságában levő területek nagy költséggel járó kisajátítása által bővítette. Csak az ereklyét rejtő kápolna maradt meg régi állapotában; a mecset, a melynek építkezésével 1878-ban készültek el, teljesen új épület. — 269 — [739]