Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A történetírás az arab irodalomban. Budapest, 1895, 49 p. [Heller 179]

20 A történelirás az. arab irodalomban. Az iszlám hódításával érkezik el annak ideje, hogye sok tényezőből összealakult kultura a föléje terülő arabságot áthassa. A muhammedán uralom I. századában, a míg patriarchális alapon épült fel az arabok szervezkedő közélete, majd később, midőn az Omajja családból származó uralkodók, az arab sivatag szélén, a fényes Damaszkusban a pogány arabság hagyományait folytatták, alig érezhető még valamelyes nyoma az idegen műveltség nagyobb mérvű hatásának az arab társadalomra. Syria lévén e korszakban az arab nagy élet tanyája, ez uralkodó körök a perzsa életviszonyokkal nem igen juthattak érintkezésbe. Egy csapással új művelődési korszak nyílik meg, teljesen megváltozott életfelfogással állunk szemben, midőn a történelemből eléggé ismert forradalommal az abbászidák dynastiája kerül felszínre. Legelőször a hajdani Irán területén veti meg lábát és a muhammedánságra tért perzsa elemekre támaszkodva, ozok segítségével magához ragadja az igazhitűek kormánypálczáját. Csak ekkor lobban fel ismét azon lappangó, szellemi erő, mely a szaszanida birodalom hagyományaiból a perzsa hatalom bukását túlélte. Ennek jelei külsőleg legérezhetőbben a politikai viszonyok, a közjogi felfogás gyökeres megváltozásában mutatkoztak. A bagdadi khalifa — ezt már más alkalommal is kifejtettem,*) .és most még alaposabb bizonyítékokkal volnék képes támogatni — közjogi állása egész fényét a szaszanida király attribútumaiból kölcsönözte. Nem Muhammed egyszerű utódja ö, mint a khalifa czím jelöli, hanem a legitimitás dicsfényétől körülövezett, isteni méltósággal felruházott theocrata. Ez nem a Mekka és Medina patriarcbalis nép vezérének, nem a damaszkusi omajjád világi uralomnak, hanem a perzsa nagykirályságnak öröksége. A nép szabad választásából és közmegegyezéséből eredő khalifai méltóság a perzsa hagyomány átültetése által változott át legitim tlieocratiává. A perzsák a királyság intézményét a legrégibb időktől egészen az állam végső bukásáig isteni jelleggel ruházták fel. Nem csak Aeschylos Perzsáiban nevezik istennek a perzsa királyt, hanem még aKr. u. V. században II. Jezdedsird szaszanida király azt a hitet terjeszti magáról, hogy az isten*) Budapesti Szemle. 1892. LXX. köt. 367 és kk. lapokon. [661]