Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

A fethnáméról: MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei XIX (1962), 65-117

A FETHNA&fÉRÓL 75 ságunkat teljesítette" (feleslegesen magyarázom, hogy Yazdan azt jelenti: 'Isten'), de szorosabban a szöveg szavaival fordítva így hangzik: „az öröm serlege a yazdáni kegy nektárjával van tele". Ennek a verses- prózának egy további példája ez a hálálkodás: marásim-i hamdi-i mustağlib-i istidâmat-i daulat-i abadı, ve lavázim-i Sukrí-i mustahdis-i istiqámat-i sáltanat-i sarmadı iqdám minümdyim, fordítása pedig: „előterjesztjük a hálaadás formuláit, amelyek levonzzák az örök életre hivatott uralom erősségét, és a köszönet szavait, amelyek előidézik a végtelen életű kormányzat szilárdságát". Végül — utolsónak — idézem a következőt: Savágil-i Sava il-i nár-i zulm u zalai ba-tasálsul-i silsâl-i zulál-i afzâl-i hazrat-i zü-l-ğalâl muntafi gaSt ; ez a frázis egyszerű szavakkal azt jelenti, hogy „a lázadás tüze elfojtatott", kötöttébb fordításban: „a tirannusok és tévelygők tüzének széthulló szikrái a Felséges Úr (azaz Alláh) kegyelme kristályvizének szakadatlan szóródása következtében kialudtak". Ebben a többszörös birtokviszonyban tizenegy szóban tizenöt Z hang és tizenkét zizegő hang ismétlődik, és számos rím és alliteráció egymást éri vagy visszatérően jelentkezik. Szavak egyenes és átvitt értelme, szinonimák és hononimák, és ezek féltestvérei, hang és ritmus, rím és asszonancia, alliteráció és szótagszám együttesen adja e próza szépségét, úgyannyira, hogy az olvasó a fethnâme szavával „a csodálkozás ujját a szája sarkába dugni kénytelen". Művész és műfordító után kiált ez a szöveg, mert ha értelme szerint egyszerűen fordítom, laposra kovácsolom minden szépségét, szó szerint fordítva pedig bombasztikus szótömeget árasztok szét belőle. Az arab nyelvű idézetek között főképp Flügel nagyszerű Concordanciái az arabban kevésbé járatosnak is lehetővé teszik az eligazodást, de a fethnâme stílusa oly messze visz a mohamedán szellemi élet és a perzsa stilisztika rengetegébe, hogy számos eset értelmi és zenei titkát mohamedán nevelődésű, perzsa és arab anyanyelvű kartársaim, Hekhamaneshi Keykhosrow és Abd ul-Mun'im Muhtár tárták fel előttem, nekik ez alkalommal is köszönetemet fejezem ki. Ezek után úgy vélem, hogy módosítanom kell azt a színtelen meghatározást, hogy a fethnâme: „kancelláriai irat", hogy „győzelmi jelentés". Nem egészen ez, s ennél bizonyára több. A fethnâme nem irodai irat, hanem irodalmi írásmű, retorikai írásmű, a széppróza egv válfaja. Nem győzelmi jelentés, nem is próza, hanem prózában írott győzelmi ének; Korán-idézeteivel és arab imáival alkalmas arra, hogy templomi szószékről a jövő életre készülő hívőkhöz szóljon, ahogy az baráti fejedelmek országaiban történt, perzsa verseivel arra, hogy a múlton merengő, jövőn töprengő laikusokhoz szóljon, akiknek, szintén csak baráti fejedelmek országában, piaci sokadalmakon és bormérő boltokban olvasta azt fel a kikiáltó. Nem hivatalos nyelven szóló diplomáciai jegyzék, hanem bibliák és époszok nyelvén szárnyaló propaganda irat; kiáltvány, nem a címzetthez, hanem „Mindenkihez". Megérthette a hívő ember, mert az iszlám vitézeiről így szoktak megemlékezni, és rezonálhatott rá a versismerő ember, mert nagy hősökről költők így szoktak énekelni. 139