Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Oszmán-török nyelvtörténet - Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához: MTA I. Oszt. Közi. X (1956), 1-60
.Y» magánhangzó követi is : guideulmek, éeleulen." SÂMÎ BEY tehát nem határozza meg ezt a hangot, csak azt mondja — a maga sajatos műszavaival —, hogy a palatális sorba tartozik, de ezt a kijelentést inkább úgy kell érteni, hogy a magánhangzó illeszkedésnél ez a hang úgy viselkedik, mint a palatális magánhangzók. Az tul hangcsoportra vonatkozó kijelentéséből arra lehet következtetni, hogy az ijtu nem palatális hang. Történetileg ez az i(~ i) a legtöbb esetben ii re megy vissza. A geniti\U8ban, az 1. és 2. szentélyű birtokos személyiagban egyesben és többesben ó-oszmánli« hangzó van, ugyanígy a siiz és -lük sznffixumokban (de van régi -lik is), továbbá az -úr, -dür műveltető képzőben, az aoristos -úr szuffixumában stb. Ellenben az elinde kezében' (nyugat-ruméliai elinde), kesilmek 'vágatni' (nyugat-ruméliai kesilmek) stb. alakokban nem «-re megy vissza az i i). És miért hangzik az ó oszmánli iemür Xyugat-Ruinéliában temirnek? Miért van » ugyanott arab jövevényszavakban fir in, emir, sihirli Ezek a meggondolások nem súlyos természetűek. Egy hangjelenség behatolhat olyan alakokba is, amelyekben eredetileg nincs a helyén és megfordítva: bizonyos esetekben, ahol várnánk, nem érvényesül. Beszélni fogok még arról (418. 1.), hogy az oszmán-törökben gyakran találunk szabálytalan hangfejlődéseket. Az tehát a meggyőződésem, hogy az » ) eredetileg ó-oszmánli ü-re megy vissza. Ezt az is támogatja, hogy a nyelvemlékekben ennek a hangnak ö képviselete is van. Nem mindenütt az történt tehát, ami a köznyelvben, hogy ti. egy benüm alak illabiális illeszkedéssel benim-mé fejlődött, hanem többféle fejlődéssel kell számolni. A középoszmánli át írásos szövegekben a régi ü (> nyugat-rum. I) bizonyos szuffixumokban ö alakban jelenik meg. Georgievitsnél több ilyen alak van (1. HEFFENINO, 61. 1.), pl. bizöm 'miénk', gelsön 'jöjjön', ugyanúgy Balassáná) (Acta Or. Hung. II, 54): benőm 'enyém', gördöm 'láttam', terlög 'finomság'. ( S ÂMÎ B EY eu jelzése aligha jön tekintetbe.) Ezzel párhuzamosan ugyanebben a két forrásban jelentkeznek ezek az alakok : maslahatom 'ügyem', yaiayon 'tuum hospitium', ba&anon 'a basának a', patiiahomoz 'szultánunk* balok 'hal', alton 'arany' stb. (Georgievits ; 1. HEFFENINO, 54., 61. 1.), díanom 'lelkem', qanom 'vérem', hanom 'hölgyem' (Balassa; 1. Acta Orient, Hung. II, 54). Ezt a hangképviseletet látjuk a magyar nyelv oszmán-török jövevényszavaiban is. (L. KAKUK ZSUZSA dolgozatát az Acta Orient . Hung, sajtó alatt levő 8záoiában ; a dolgozat arról szól, mit tanulhatunk a magyar nyelv oszmánli jövevényszavaiból a török hangtörténetre vonatkozólag.) Az oszm. köznyelvi sandiq 'láda', qalabaliq 'tömeg', arpaliq '„árpapénz"' szavaknak a magyarban szandok, kalabalok, dr/xdog felel meg. A régi oszmánli alakok : sandufojq, qalabalu(o)q, arpalu(o)q. Tekintettel arra, hogy ez a hangképviselet a magyar nyelvben és magyar feljegyzőknél fordid elő (Georgievits is beszélt magyarul), KAKUK Zsuzsának az a véleménye, hogy ez az oszmánli nyelvterület északi vidékein keletkezett. 71
