Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához: MTA I. Oszt. Közi. X (1956), 1-60

képp foglalta össze a kérdést : „A bolgár nyelvjárásokat az összláv mai megfelelése alapján két nagy csoportra osztják: a kelet bolgárra, almi ju hangot ejtenek, és a nyugat-bolgárra, ahol c hangot ejtenek az eredeti f helyén. A határ a két nyelvjárás között a Vit-folyó dunai torkolatánál kezdődik és egyetlen nagyobb kiágazással a nyugat-bolgár javára, Pazardzsik környékén lényegében egyenes vonalban halad Szaloniki felé. Kz az f határnak (jatyhatárnak) nevezett vonal közelebbről az alábbi váiosok környékét szeli át : Nikopol, Pleven, Lukovit, Lovecs, Teteven, Pirdop, Novoszelo, Panagjuriste, Ichtiman, Pestera, Csepino, Rozlog, Nevrokop, Melóik, Petrics, Demir Hisszar, Kukus, Szeresz és innen keletre Szaloniki felé. Vö. : B. Uomm», Mcropna Ha ŐTJtrapcKH e3mcb, P, CO4>HH, 1940, 305 és CT. CTO(IKOB, EvnrapcKa AHaJieKTOJtorHH, Co<j)HH, 1953, 41." Ez aligha véletlen. Nyelvjárási különbségek határozott tényezők, első sorban közlekedési akadályok következtében fejlődnek ki vagy maradnak meg. Mindenesetre azt hiszem, hogy ennek a közös határnak a kialakításában ugyanazok a tényezők, ugyanazok a földrajzi és történeti körülmények játszottak közre. Most következik a nyugati nyelvjárás jellemző vonásainak a leírása. Mint már érintettem — feltűnő, a beszédben lépten nyomon előforduló jelenségekről van szó, melyek a nyugati nyelvjárásnak a keletitől lényegesen különböző jelleget adnak. Nyolc pontban foglalom össze őket. Először — az első öt pontban — olyun jelenségeket tárgyalok, amelyeket „zavarok a palato-veláris illeszkedésben" címen foglalhatnék össze. Ez a jelenség az általános oszmán-török hangtörténet szempontjából igen jelentős. Az oguz alapnyelvben — mint különösen a nagy türk feliratok mutatják — a palato-veláris harmónia, illetőleg illeszkedés, kevéssé jelentős kivételektől eltekintve, következetesen érvényesült. Ez az oszmán-törökben lényegesen megzavarodott. Természetesen nincs kizárva, hogy az oszmánli az ö-oguznak egy olyan nyelvjárására megy vissza, melyben ezek a zavarok — többékevésbé kifejlődve — már megvoltak. 1. A nyugati nyelvjárásterületen a keleti nyelvjárások szóvégi V, u és ii hangja többtagú szókban i alakban jelenik meg. A jelenségnek a határa körülbelül azonos a két nyelvjárás határával. (L. az I. térképet.) Vidinben a következő alakokat látjuk : quyi 'kút' (1st quyu), thxjri 'egyenes' (1st. döru), q'izi 'leánya' (1st. q'izi), yari,rí ni 'felét' (1st. yarini ni), küpri 'híd' (1st. köprü), vli 'halott' (1st. ölti). Az adakalei nyelvjárás ebben a tekintetben külön fejlődést mutat. A szóvégi -t, -u, -ü ugyanúgy jelentkezik, mint a keleti nyelvjárásban : qiz'i 'leánya', anas'i 'anyja', d'iSar'i 'ki', nyqu, álom, alvás', dolu 'tele',quzu bárány', de ezek mellett ilyen alakokat is látunk, mint . on'i, huni 'azt, ezt', nitiynitin'i 'majmot', gözivi 'szemeit', vcuvdzi 'harmadik', tjiinliiini szívemet", afin omlordi *a hold tizennegyedik napja'. Feltűnik, hogy a Népdalok 18. lapján a yiirii 'menj' alak a teri 'izzadtságot' szóval rímel. Alighanem yi'tri az eredeti alak. 52